Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Ma elszórtan a Dunántúlon és északon számíthatunk gyenge esőre, egy-egy futó záporra, emellett többnyire felhős lesz az ég, de hosszabb-rövidebb időre előbújhat a nap. Elsősorban keleten élénkülhet meg a déli-délnyugati szél. Napközben 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Az Időkép.hu előrejelzése szerintpénteken már nem várható csapadék, főleg a megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti meg majd a napsütést. A Dunántúlon több helyen megélénkül, néhol megerősödhet a déli szél. Hajnalban helyenként még lehet gyenge fagy, délután 10-15 fokot mérhetünk.
Szombaton változóan felhős, csapadékmentes időre készülhetünk, a többfelé megerősödő délies szél északnyugaton viharossá fokozódhat. A szeles időben délután helyenként újra 20 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.
Vasárnap már megnövekszik a felhőzet, és többfelé kell gyenge esőre, záporokra számítani. Élénk, néhol erős lesz a délies szél. Napközben 11-16 fokra van kilátás. A jövő hét első napjaiban többfelé alakulhat ki eső, zápor, emellett a szél is gyakran feltámadhat majd.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A hulladékszállítással kapcsolatos panaszok és a koncessziós vállalások teljesítésével kapcsolatos problémák miatt a teljes magyar hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
Újabb súlyos ügyek miatt fordult a hatóságokhoz a Magyar Nemzeti Bank új vezetése. A jegybank öt ingatlannal kapcsolatban tett feljelentést, miután az átvilágítás jelentős túlárazásokat tárt fel, az értékbecslések pedig arra utalnak, hogy az ingatlanok jóval kevesebbet érhetnek a könyvekben szereplő összegnél. Az MNB szerint mindez vagyoni hátrányt okozhatott a jegybanknak.
A nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi üzemanyagárak mozgásának szétválása miatt változtat eddigi rendszerén a Holtankoljak.hu. Az autósok ezentúl naponta követhetik az országos átlagárakat, valamint azt is, mekkora különbség van a legolcsóbb és a legdrágább töltőállomások árai között.
Kármán András pénzügyminiszter a nyilvános pályázati eljárás lezárását követően Rózsáné Sádt Mónikát nevezi ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élére, a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztot pedig dr. Sisák Attila kapja – az új vezetés legfontosabb feladata a politikai befolyástól mentes, szakmailag hiteles adóhatóság felépítése és a szervezet közbizalmának helyreállítása lesz.
A hiteles tájékoztatás, a kulturális és oktatási tartalmak, valamint a digitális jelenlét fejlesztése is kiemelt témaként jelent meg a közmédia jövőjéről szóló szakmai egyeztetésen.
A tárca belső átvilágítása alapján több mint 7800 lélegeztetőgép kórházi alkalmazását nem vagy csak súlyos kompromisszumokkal javasolták. Az ügyben a Külügyminisztérium korábban már feljelentést tett ismeretlen tettes ellen
Követelésekkel, hitelinformációkkal és ügyfélpanaszokkal kapcsolatos adatokat is átadott a jegybank az Országgyűlés vizsgálóbizottságának. Varga Mihály hangsúlyozta: törvénytelenség gyanúja esetén az MNB megteszi a szükséges feljelentéseket.
Életének 96. évében, Los Angeles-i otthonában elhunyt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke. Halálhírét özvegye, Radics Katalin jelentette be.