1p
Ezúttal késő este lesz a rajt - a Night Run miatt lesznek lezárások a fővárosban.

Szombat reggeltől vasárnap reggelig lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, valamint szombaton késő este a Palota utat a Dísz tér és a Váralja utca között futóverseny miatt, ezért az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A forgalomkorlátozások miatt a 19-es villamos szombaton egész nap módosított útvonalon, a Szent Lukács Gyógyfürdő megállóhely után a Széll Kálmán téren és a Krisztina körúton át, a Széll Kálmán térig a 17-es, majd az 56A villamos útvonalán éri el a Rudas Gyógyfürdő végállomást.

A 16-os busz pedig szombaton késő este rövidített, a 16A járattal egyező útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Dísz tér között jár. Ezért ebben az időszakban a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől, vagy 22 óráig a Clark Ádám térről a siklóval érhető el - tették hozzá.

Aki az ilyesmin felbosszantja magát, annak ajánljuk korábbi cikkünket arról, mennyi bevételt hoznak a futóversenyek az országnak >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – videó
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 08:32
Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.
Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Közérdekű Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:17
A svájci labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Algériát a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett csütörtöki mérkőzésén Vancouverben.
Közérdekű Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:33
Spanyolország és Portugália továbbjutott a legjobb 16 csapat közé a labdarúgó világbajnokságon, míg Ausztria és Horvátország búcsúzott a tornától. Utolsó vb-meccsét játszotta le a horvát válogatott 40 éves, aranylabdás legendája, Luka Modrić.
Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG