1p
Eddig 172 esethez szaladtak ki, főleg a szél és a hó okoz súlyos károkat.
Hókotró a havazásban az Eötvös úton, a Normafa közelében 2017. április 19-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Ahogy arról már korábban írtunk, másodfokú riasztást adtak ki az országra a viharos erejű szél és a hó miatt, utóbbi komoly fennakadásokat is okozott a közlekedésben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőjének elmondása alapján országszerte 172 helyre riasztották a tűzoltókat, 80 esetben balesethez, 92 esetben pedig leszakadt faág és vezeték, vagy kidőlt oszlop miatt.

Mukics Dániel elmondása szerint az ország több megyéjében is az áramszünet okoz problémát. Bács-Kiskun megyében például 24 településen nincs áram, ami 12 ezer fogyasztót érint, Csongrád megyében 6 településen szünetel az áramszolgáltatás, ez 1500 fogyasztónak okoz problémát, míg Heves megyében két települést és mintegy 400 fogyasztónál nincs áram. A szolgáltatók folyamatosan dolgoznak az elhárításon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Eltörlik az ingyenes parkolást Budapesten a két ünnep között
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 11:00
A két ünnep közötti munkanapokon is fizetős lesz a közterületi parkolás.
Közérdekű Semmiképp ne kattintson, ha SMS-t kap a Magyar Nemzeti Bank nevében
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 14:55
Bankszámla- és kártyaadatokat akarnak megszerezni azok a csalók, akik SMS-eket küldenek a Magyar Nemzeti Bankra jellemző színekkel és arculattal. A jegybank azonban figyelmeztet, ne dőljünk be a próbálkozásnak.
Közérdekű Itt az újabb árrésstop, csökkennek az árak?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 10:51
Hétfőtől újabb termékek árrését maximalizálták.
Közérdekű A dízelesek melegíthetnek a hétvégi kiruccanásra
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 11:15
Jelentős mértékben csökken szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára, de a benzin ára most nem változik.
Közérdekű Sorra jönnek a nagy cégek felajánlásai a hongkongi tragédia után
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 12:15
Megmozdult a kínai vállalati szféra.
Közérdekű Most akkor találkozik Orbán Viktor Putyinnal? Gulyás Gergely reagált
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 10:45
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az egybehangzó sajtóhíreket.
Közérdekű A demográfia a kormányon is kifog, kevesebb mint 9,5 millióan vagyunk
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 10:10
Sajnos tovább távolodtunk a 10 milliós Magyarországtól.
Közérdekű A Politico szerint Trump a béketerv aláírását szabta feltételként Zelenszkij számára
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 09:00
Több különböző, a folyamatokra rálátó forrás is azt nyilatkozta a Politicónak, hogy Donald Trump mindenekelőtt azt akarja, hogy a felek aláírjanak egy békemeállapodást az ukrajnai háború ügyében. Az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról csak ezt követően akar tárgyalni az amerikai elnök.
Közérdekű Drágult a rezsivédelem, a SZÉP kártyáról is döntött a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 08:40
Rezsivédelem, kamatstop és SZÉP kártya a legfontosabb rendeletek között.
Közérdekű Óriási tűzvész Hongkongban, legkevesebb 55 halott, több száz eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 06:40
Legkevesebb 44 ember meghalt Hongkong Taj Po kerületében, egy állami bérlakásokat érintő, súlyos tűzvészben. Több mint 270 embert továbbra sem találnak – számol be róla folyamatosan frissülő hírfolyamában a BBC.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG