3p

Minden érintett kisvállalkozást megsegítenek. Senkit sem hagynak az út szélén - mondta Orbán Viktor vasárnapi Facebook-üzenetében. Közben a konzultáció folytatására szólított fel.

A kormányfő a Vakcinainfó Extra - 3. rész című videobejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.

"Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - jelentette ki.

Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.

A kisvállalkozókat is megsegítik - legalábbis ezt ígérte a  kormányfő (fotó: MTI)
A kisvállalkozókat is megsegítik - legalábbis ezt ígérte a kormányfő (fotó: MTI)

A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak - fejtette ki. A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak "természetesen március hónapra elengedjük az adójukat".

Szükséges a konzultáció folytatása, mert közösen kell eldönteni: "hogyan nyitunk, hány lépésben, hány fokozatban, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezményeket kapcsoljunk" - mondta Orbán Viktor. Szerinte akik részt vesznek a konzultációban, azok döntik el ezeket a kérdéseket, de a döntések mindenkire vonatkozni fognak.

"Kérem Önöket, szánjanak rá negyed órát és vegyenek részt a konzultációban!" - zárta szavait Orbán Viktor.

Vasárnap reggel a Kossuth Rádióban Gulyás Gergely Miniszterelnöksélget vezető miniszter és Müller Cecília országos tisztifőorvos megismételte a korábban elmondottakat az oltásokról. Eszerint jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen.

"Kisebb zavarok egy ekkora logisztikai akciónál lehetnek, de összességében Magyarország már most is második az EU tagállamai között az oltási rangsorban, és az a cél, hogy az elsők legyünk" - mondta a miniszter.

A háziorvosoknál, a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztráltak oltása Sinopharm-, Moderna- és Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltást függesztették fel, de a jövő hét második felében ezt is megkapják az emberek.

Olyan vakcinákkal, amelyeket a magyar hatóságok megvizsgáltak és engedélyeztek, amelyekkel világszerte több tízmillió embert beoltottak, és számukra ez védettséget biztosít, ugyan miért ne lehetne oltani Magyarországon? - tette fel a kérdést. Gulyás Gergely a kínai vakcinát az egyik legjobb, a mutánsok ellen talán a legnagyobb védelmet nyújtó oltóanyagnak nevezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG