2p

A Fidesz-KDNP és a Tisza Párt pótolta hiányzó fővárosi képviselőit.

A Fidesz-KDNP és a Tisza Párt pótolta két-két hiányzó fővárosi képviselőjét, akik közül hárman le is tették esküjüket a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésének kezdetén.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának két új tagja Papp Tibor és György Bence lett, a Tisza Párt fővárosi képviselőcsoportjáé pedig Kulja András és Lakos Eszter, akik európai parlamenti képviselők is. A pénteki ülés kezdetén Papp Tibor, György Bence és Kulja András tette le az esküjét, Lakos Eszter nem volt jelen.

Május vége óta először, idén nyáron viszont utoljára ülésezik a Fővárosi Közgyűlés. A héten a Klasszis Podcastban járt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, akivel elsősorban a Tisza-kormánnyal várható együttműködésről és az új önkormányzati rendszerről beszélgettünk. A műsort itt hallgathatják vissza:

A májusi ülésen leszavazták a taxisok tarifaemelési javaslatát, de a taxis érdekképviseletek továbbra is azt akarnák, hogy emelkedjen az alapdíj. A pénteki ülésen megint vitázhatnak és dönthetnek arról a képviselők, módosítják-e a taxizásról szóló önkormányzati rendeletet.

Fontos pénteki napirendi pont az is, hogy a városvezetés azt javasolja, hogy a közgyűlés többek között általános jelleggel tiltsa meg az óriásplakátok és a reklámhálók elhelyezését Budapest közterületein. Ez összhangban lenne a parlamentben kedden megszavazott törvényjavaslattal, ami központilag is visszaszorítja a köztéri plakátolást, de közben szabályozási lehetőségeket ad az önkormányzatoknak. Pénteken várhatóan állást foglal a közgyűlés abban a kérdésben is, hogy támogatják-e Baricska Norbert Tamás budapesti rendőrfőkapitányi kinevezését – számol be róla a Telex. Emellett az óbudai korrupciós ügy és a homoszexuálisok jogegyenlősége is téma. 

Lesz még szó a főváros 2026-os költségvetéséről is, amelyről még nem tudni, hogy hogy fog kinézni, mert a kormány és a Fővárosi Önkormányzat még nem egyeztetett érdemben a főváros finanszírozásának rendezéséről, így a szolidaritási hozzájárulásról sem.

Maratoni ülés lesz, a városvezetés és a frakciók összesen több mint 40 előterjesztéssel készültek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG