2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Utoljára március 13-án fordult elő, hogy ezernél kevesebben lettek volna lélegeztetőgépen. A halottak száma is gyakorlatilag stagnál, az elmúlt huszonnégy órában csaknem ugyanannyi honfitársunkat vitte el a koronavírus-járvány, mint egy nappal korábban. Ennél kevesebben (1645-en) közel két hónapja fertőzödtek meg, az aktív fertőzöttek száma pedig immár hetedik napja csökken. Több mint 50 ezren kaptak oltást, amellyel a beoltottak száma 3,3 millió fölé ment.

Az elmúlt huszonnégy órában 1645 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 754 833 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - derül ki a koronavirus.gov.hu legfrissebb adataiból. 

Elhunyt 199, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 25 580 főre emelkedett.

Eddig 461 181-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma pedig 268 072 főre csökkent.

8602 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 980-an vannak lélegeztetőgépen.

Eddig több mint 4 millió 326 ezren regisztráltak oltásra, 69 százalékuk, 3 millió 317 ezer 052 fő kapott oltást, közülük 1 400 703-en már a másodikat.

Bár hét eleje van és hagyományosan ilyenkor kirívóan alacsony az új fertőzőttszám, és kevesebb a teszt is, az egyéb adatok arra engednek következtetni, hogy elkezdtünk lejönni a platóról. Ezt mutatja az is, hogy a pozitív minták aránya 12,7-re csökkent, miközben az elmúlt hónapban általában 20-25 százalék között szórt e mutató. Az is pozitívum, hogy mérséklődött az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek száma, akik közül több mint egy hónap után ismét ezernél kevesebben vannak lélegeztetőgépen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Mutatjuk, hogyan ismerje fel a választási csalást, és mit tehet ellene
Herman Bernadett | 2026. április 12. 05:41
Sokan tartanak a választási csalásoktól. Az Amnesty International tájékoztató levelet küldött a választóknak, amelyben leírja, melyek a gyanús jelek, és mit lehet tenni, ha valaki csalásra gyanakszik.
Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
Közérdekű Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:31
A Reuters összegezte Orbán Viktor 16 éves kormányzását, mint írják, ez idő alatt Magyarország politikai rendszere centralizáltabbá, társadalompolitikája konzervatívabbá, külpolitikája pedig a keleti és nyugati érdekek közötti egyensúlykeresés irányába mozdult el. A mostani választás tétje így nemcsak a kormányváltás lehetősége, hanem az elmúlt másfél évtized politikai irányának megítélése is. Sajtószemle.
Közérdekű Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:00
Felkerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára az NB I-es csapat mögött álló kft. és az alapítvány 2025-ről szóló éves beszámolója.
Közérdekű Magyar Péter is reagált a Medián legújabb mandátumbecslésére
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:01
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre.
Közérdekű Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:12
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Közérdekű Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:59
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
Közérdekű Durvul a helyzet Iránban, 800 forinthoz közelít a gázolaj átlagára a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:02
18 forinttal emelkedik a héten a gázolaj, és 3 forinttal a benzin ára. A védett árakat ez nem érinti. 
Közérdekű Ki lenne jobb vezető az ország élén? Válaszoltak a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 11:25
Magyar Péter 41-38-ra vezet Orbán Viktorral szemben a Republikon friss felmérése szerint. 
Közérdekű Már minden kilencedik adófizető véglegesítette az szja-bevallását
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:03
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget – hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG