2p
A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike.

A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást – írja a rendőrség közleményében, és egyúttal adtak is néhány tippet a balesetek elkerüléséhez.

Az egyik legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon csökkentsük járművünk sebességét! Gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet. Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot.

Különösen veszélyes lehet, amikor hirtelen érkezünk egy ködfoltba, mert ekkor a látótávolság nagyon rövid idő alatt jelentősen lecsökken és nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.

Ilyen időben fárasztóbb a vezetés, idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken. A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt!

Köd esetén használjunk ködfényszórót! Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:41
Ezeket az adatokat beírják előre a bevallásba.
Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
Közérdekű Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: a parlamentbe nem ül be, de maradna a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:19
A Facebook-oldalán látható videójából az is kiderül, hogy a Fidesz jövő hétfőn megalakuló parlamenti frakcióját Gulyás Gergely vezeti majd.
Közérdekű Fontos bejelentésre készül Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:26
17 órakor várható a távozó kormányfő Facebook-posztja szerint.
Közérdekű Semjén Zsolt venné a kalapját
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:23
Lemondott a KDNP elnöki tisztéről, de nem fogadták el.
Közérdekű Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:25
Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, Kátai-Németh Vilmost pedig szociális- és családügyi miniszternek Magyar Péter. A kijelölt miniszterelnök 14 órakor külön videóban jelenti be a TISZA-kormány oktatási miniszterét.
Közérdekű Újabb minisztereket jelent be pénteken Magyar Péter, eldől, kié lesz az oktatási tárca
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 19:07
Holnap jelenti be a leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Tisza-kormány újabb minisztereit, köztük az oktatási minisztert.
Közérdekű Kiszámoltuk, hogyan adózhat majd a Tisza-kormány alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:30
Kétkulcsos, 4 millió forintig 9, efölött 20 százalékos, sávosan progresszív személyijövedelemadó-rendszerben gondolkozhat a megalakulás előtt álló Tisza-kormány. Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzés ugyanakkor számos kérdőjelet is meghagy a többi jövedelem adózását illetően. 
Közérdekű Kyiv Post: Ukrajna drónokkal támadta a Barátság kőolajvezeték szivattyúállomását
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:50
Röviddel azután, hogy Kijev helyreállította az orosz olajtól függő Szlovákia és Magyarország felé irányuló szállításokat a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül, ukrán drónok csütörtökön megtámadták a Druzsba kőolajszállítási hálózat egyik kulcsfontosságú, Oroszország területén található csomópontját, és tüzet okoztak – számolt be róla a Kyiv Post.
Közérdekű A nap képe: lazára vette a figurát Magyarország leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 10:35
Magyar Péter az edzőteremben kezdte a napot.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG