2p
Álruhás csalók csapják be az embereket hamis csatornatisztítási ajánlattal, akik a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársának adják ki magukat.

Az FCSM arra hívta fel a lakosok figyelmét, hogy legyenek sokkal elővigyázatosabbak, mivel csalók egy csoportja ismét a „régi trükkel” próbálkozik: gyanútlan lakosokat, főként idős embereket csapnak be úgy, hogy azonnali készpénzfizetésre kötelező megrendelő nyomtatványt íratnak velük alá. A gyanútlanul aláírt megrendelés után így készpénzfizetésre kötelezhetik a becsapottakat, egy budafoki bejelentőtől például 120 ezer forintot akartak elkérni.

Miről ismerem meg a csalót?

A bejelentések alapján a házalók munkaruhát és sárga láthatósági mellényt is viselhetnek, ezek azonban nem egységes egyenruhák, mivel sem embléma, sem felirat nem található rajtuk, ahogy a járműveken sincs, amivel érkeznek. A megkárosított ügyfelek elmondása szerint az "álcsatornások" nem létező dugulást állapítanak meg, vagy például kétévenként végzendő kötelező tisztítást emlegetnek.

Az FCSM ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a tisztítás gyakoriságát semmiféle előírás nem határozza meg, és ha zavartalanul elfolyik a szennyvíz a háztartásból, akkor duguláselhárításra sincs szükség. A mostani csalók azért különösen veszélyesek, mert többnyire olyan, hivatalosan bejegyzett cégek képviselői, amelyek vállalkozhatnak csatornatisztítási feladatokra és számlaképesek, így még hitelesebbnek tűnik a papír, amit aláíratnak a gyanútlan áldozattal.

Elhatárolódnak a csalóktól

A csatornázási művek a közleményében hangsúlyozta, hogy "emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező" dolgozói nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal, és legfőképpen nem követelnek készpénzt. A társaság kéri, hogy akit gyanús emberek próbálnak becsapni, azonnal tegyen bejelentést a rendőrségen, vagy érdeklődjön az FCSM központi ügyeletén, az éjjel-nappal díjmentesen hívható 80/455000 telefonszámon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG