1p
Esővel, széllel és alig pár fokkal búcsúzik az évtől az időjárás.

Ma hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, de keleten, északkeleten, valamint délnyugaton elszórtan kisebb eső, egy-egy futó zápor előfordulhat.  A Dunántúlon és helyenként a középső tájakon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 8 fok között lesz.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint vasárnap hidegfront érkezik elsősorban esővel, de keleten és északon havas eső, a hegyekben esetleg havazás is előfordulhat. Élénk, erős, északnyugaton viharos lesz az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Szilveszter napján elsősorban keleten és délen számíthatunk kevés csapadékra kisebb eső, havas eső formájában, de kezdetben havazhat is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon erős, viharos lökések kísérhetik. A fagyos reggel után délután 1-6 fok lesz.

Fagyosan indul újév reggele, csillapodik azonban a szél, egészen estig gyenge, mérsékelt marad. Napközben 0-5 fokot mérhetünk.

Szerdán egy hidegfront miatt elszórtan futó záporok, hózáporok előfordulhatnak, ismét feltámadhat az északnyugati szél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG