2p
Továbbra is harmadfokú riasztás van érvényben öt megyében a kánikula miatt.

Csak nem akar ideérni az a várva-várt enyhülés, az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint továbbra is harmadfokú riasztás van érvényben Budapestre, valamint Pest, Bács-Kiskun, Csongrád , Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyére. Narancssárgában maradt Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megye, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Veszprém és Zala megyében már csak elsőfokú a figyelmeztetés.

Forrás: OMSZ

Jó hír ugyanakkor, hogy a meleg lassan kezd visszaszorulni délkelet felé, így délutánra a Nyugat-Dunántúlon már 25 Celsius-fok alá csökken a napi átlaghőmérséklet, míg másutt marad a 27-29 fokos középérték. Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet általában 32-38 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken csupán 29, 30 fok valószínű. Késő estére 22-30 fok közé hűl le a levegő.

Elmos minket a vihar

Napközben a Dunántúlon több helyen lehetnek zivatarok, sőt, heves zivatarok is, melyeket jégeső, viharos (akár 80-100 kilométer/órás) széllökések és intenzív csapadék kísérhet. A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
Közérdekű Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: a parlamentbe nem ül be, de maradna a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:19
A Facebook-oldalán látható videójából az is kiderül, hogy a Fidesz jövő hétfőn megalakuló parlamenti frakcióját Gulyás Gergely vezeti majd.
Közérdekű Fontos bejelentésre készül Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:26
17 órakor várható a távozó kormányfő Facebook-posztja szerint.
Közérdekű Semjén Zsolt venné a kalapját
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:23
Lemondott a KDNP elnöki tisztéről, de nem fogadták el.
Közérdekű Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:25
Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, Kátai-Németh Vilmost pedig szociális- és családügyi miniszternek Magyar Péter. A kijelölt miniszterelnök 14 órakor külön videóban jelenti be a TISZA-kormány oktatási miniszterét.
Közérdekű Újabb minisztereket jelent be pénteken Magyar Péter, eldől, kié lesz az oktatási tárca
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 19:07
Holnap jelenti be a leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Tisza-kormány újabb minisztereit, köztük az oktatási minisztert.
Közérdekű Kiszámoltuk, hogyan adózhat majd a Tisza-kormány alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:30
Kétkulcsos, 4 millió forintig 9, efölött 20 százalékos, sávosan progresszív személyijövedelemadó-rendszerben gondolkozhat a megalakulás előtt álló Tisza-kormány. Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzés ugyanakkor számos kérdőjelet is meghagy a többi jövedelem adózását illetően. 
Közérdekű Kyiv Post: Ukrajna drónokkal támadta a Barátság kőolajvezeték szivattyúállomását
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:50
Röviddel azután, hogy Kijev helyreállította az orosz olajtól függő Szlovákia és Magyarország felé irányuló szállításokat a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül, ukrán drónok csütörtökön megtámadták a Druzsba kőolajszállítási hálózat egyik kulcsfontosságú, Oroszország területén található csomópontját, és tüzet okoztak – számolt be róla a Kyiv Post.
Közérdekű A nap képe: lazára vette a figurát Magyarország leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 10:35
Magyar Péter az edzőteremben kezdte a napot.   
Közérdekű Sulyok Tamás kihirdette a várva várt időpontot
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 19:15
Május 9-én, délelőtt 10 órára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG