2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megérettek a rekonstrukcióra az átlagban 40 éves vonalak.
MXA sorozatú szerelvény a HÉV Batthyány téri végállomásán 2016. november 24-én. A MÁV-csoport leányvállalata, a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt. átvette a HÉV-et a fővárostól. (Kép forrása: MTI Fotó, Máthé Zoltán)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint biztosítottak a források a tervezett budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre, a tervek szerint 5-10 év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítanak és lecserélik a vonatállományt.

Homolya Róbert elmondta: a múlt héten tárgyalt a kormány arról, hogy mindenáron véghezviszi a tervezett és bejelentett fejlesztéseket. Mint fogalmazott, "mindenki számára ismert a vonalak műszaki állapota", a MÁV-HÉV Zrt. gördülőállományának átlagéletkora mintegy 40 év. 

Az államtitkár szerint ősz elejére két fejlesztési koncepciót fog a tárca a kormánynak előterjeszteni a témában. A hetekben pedig kormánydöntés születik majd arról, hogyan valósuljon meg a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tram-train projekt, 8 tram-train jármű beszerzése folyamatban van.

A buszokra is ráférne a csere

Az autóbuszállományról szólva azt mondta, „van hova fejlődni”, az állomány több mint 90 százaléka dízelüzemű, és megjegyezte, hogy egyértelműen a CNG (sűrített földgáz) technológiát tartják alkalmasnak a hatékonyabb személyszállítási közszolgáltatáshoz. 2020-ra 750-re szeretnék fejleszteni a mostani 100-200-as állományt. Mint mondta, hansgúlyeltolódást szeretnének elérni, 15-20 százalékra szeretnék növelni az alternatív üzemanyagot használó buszok arányát a jelenlegi mintegy 3 százalékról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG