1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megkapta az Európai Bizottság azokat a válaszokat, amelyeket a kormány küldött az egy hónappal ezelőtt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokra válaszul. A bizottság most megvizsgálja, hogy Magyarország megfelelő lépéseket tett-e, hogy biztosítsa a magyar jog unióshoz igazítását a jegybank függetlenségének, a bírák és ügyészek nyugdíjba vonulási korhatárának és az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlenségének területén.

Az EB közleménye arra is kitér, hogy az újabb jogi elemzés alapján a biztosi testület "megfelelő döntést" hoz majd arról, szükséges-e bármilyen további lépés az eljárások keretében. A bizottság megkapta a választ azokra a levelekre is, amelyekben nem a kötelezettségszegési eljárások keretében kért további információkat a kormánytól - derül ki a közleményből. Viviane Reding alapjogi biztosnak az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos leveléről, valamint Neelie Kroes informatikai biztosnak a médiatörvényre vonatkozó leveléről van szó.

A kormány már kora délután bejelentette, hogy elküldte válaszait Brüsszelbe. Szijjártó Péter és Giró-Szász András szóvivők azt közölték, hogy a kabinet az elmúlt hetekben folyamatosan konzultált az Európai Bizottsággal és annak főigazgatóságaival, Orbán Viktor miniszterelnök pedig személyesen is egyeztetett José Manuel Barrosóval, a bizottság elnökével. A válaszlevelek ezen konzultációk alapján készültek. Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádióban azt mondta, a jogszabály-módosítási szövegeket rögzítő válaszlevél "semmilyen újdonságot nem tartalmaz", a magyar álláspont védhető, néhány ponton kell kiegészítést tenni, és "egy aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk".

Brüsszeli forrásból ma elmondták, hogy a kormány száz oldal terjedelemben válaszolt az Európai Bizottságnak. A vitás kérdéseket jól ismerő brüsszeli forrás szerint a magyar válasz egyes pontokon szövegszerű törvénymódosítási tervezetet tartalmaz, amely ha kielégítő lesz az Európai Bizottság számára, a magyar parlament elé kerül majd. Más pontokon a magyar kormány érvekkel kívánja alátámasztani saját álláspontját, bízva abban, hogy azzal eloszlathat egyes brüsszeli aggályokat. A forrás szerint a jegybanki függetlenséget illetően eszerint Magyarország kész törölni például az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő előírást, valamint kész engedményre a Monetáris Tanács ülésein való kormányzati részvételt illetően is.

Szintén lehetséges a törvénymódosítás az adatvédelmi hatósági függetlenség megerősítése érdekében. A magyar kormányzat szerint ugyanakkor a jegybankelnök által a magyar alaptörvényre leteendő eskü nem áll ellentétben az uniós követelményekkel, hiszen maga a magyar alkotmány is kimondja a jegybankelnöknek a nemzeti hatóságoktól való függetlenségét. A jegybankelnök fizetésének szabályozása - érvel továbbá a magyar kormányzat - a közszféra általános javadalmazási plafonjához igazodik. A bírákat illetően - mondta az említett brüsszeli forrás - Magyarország kész biztosítani annak lehetőségét, hogy az általános nyugdíjkorhatárt elérő bírák bírói megbízatását egyéni alapon meghosszabbíthassák.

Az igazságügyi reformmal kapcsolatos brüsszeli érdeklődésre adott válaszaiban a magyar fél igyekezett eloszlatni a szabályozásra vonatkozó uniós kételyeket. A médiaszabadságot illetően Magyarországon készül a médiatörvény módosítása, mivel annak egyes előírásait az Alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek ítélte. Ezen kívül a magyar fél hajlandó kikérni az Európa Tanács véleményét a médiaszabadsággal összefüggő szabályozás tekintetében. Az Európai Bizottság a Klubrádió problémáját is felvetette, magyar részről azonban arra utaltak, hogy a frekvenciaügy tárgyalása jelenleg bírósági szakaszban van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG