1p

 

Háromhavi jutalmat szavazott meg a nagykőrösi képviselő-testület Czira Szabolcs polgármesternek, mert komoly szerepe volt Nagykőrös főterének több éves felújítási munkálataiban – írja a Blikk.

A projekt annyira jól sikerült, hogy ugyanezen indok alapján Czira Szabolcs előterjesztésére Kustár Tamás fideszes alpolgármesternek is indítványozták a 13., 14. és 15. havi fizetést.

A lap megkereste Czira Szabolcsot, aki elismerte: azért kapja most a jutalmat, mert az EU-s és városi forrásból finanszírozott, mintegy 1,1 milliárd forintos főtérfelújításban olyan szervezési feladatokat végzett el, amelyek túlmutatnak a mindennapos polgármesteri feladatokon.


"A település adóssága csökkent az idén, és jövőre is csökken majd. Úgy gondolom, egy olyan városban, ahol a nehéz helyzet ellenére is felelős gazdálkodás folyik, a polgármesternek nem kell szégyenkeznie, ha elismerik a munkáját" – tette hozzá a polgármester. A városvezető azt is elismerte, hogy tavaly is hasonló összeget kapott. A Blikk úgy tudja, hogy ennek ellenére a városnak még mindig több százmilliós adóssága van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG