4p

Több élelmiszert vettünk, de jelentősen kevesebbet tankoltunk.

Az idén májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,8 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 0,7 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 13,8 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

A KSH adatai szerint 2020. január-májusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Megjegyzik, a járványügyi veszélyhelyzet csillapodásával május elejétől vidéken, május közepétől Budapesten és Pest megyében is feloldották a kiskereskedelmi üzletek nyitvatartási korlátozását, amely a nem élelmiszer üzletek forgalmára volt leginkább hatással.

Részletezik, hogy a 2020. májusi kiskereskedelmi forgalom csökkenését jelentős részben a koronavírus okozta járvány hatása váltotta ki, a járvány miatt előállt veszélyhelyzet 8,6 százalékpontos csökkenést idézett elő, a járvány nélkül becsült 6,5 százalékos növekedésnek így lett az eredménye a 2,1 százalékos visszaesés.

A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek volumenindexe 11, az üzemanyag-forgalom 19 százalékponttal alacsonyabb annál, mint ami a korábbi adatok alapján becsülhető. Az élelmiszer üzletek forgalmán csak kis mértékben volt érezhető a koronavírus hatása - írja a KSH.

Májusban az előző év azonos időszakához viszonyítva, naptárhatástól megtisztítva az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalmának volumene 2,1 százalékkal csökkent.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 1,8 százalékkal emelkedett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 3,3 százalékkal nőtt, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 2,1 százalékkal csökkent.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 0,7 százalékkal növekedett. Nőttek az eladások 13 százalékkal az iparcikk jellegű vegyes-, valamint 5,3 százalékkal a bútor-, műszakicikk-üzletekben. A forgalom volumene 10 százalékkal csökkent a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk-, 15 százalékkal a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer-, 40 százalékkal a textil-, ruházati és lábbeli-, valamint 45 százalékkal esett a használtcikk-üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból májusban 9,3 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 59 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 13,8 százalékkal csökkent májusban. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 23 százalékkal estek vissza.

Májusban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 994 milliárd forint volt.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 39 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 12 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Az előző év azonos időszakához képest 2020. január-májusban naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 1,5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 5,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,5 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 11,3 százalékkal csökkent az értékesítés volumene - közölte a KSH.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG