2p
A lefoglalt virágok értéke több mint 4 millió forint.
Kép forrása: NAV

322 szál vágott hóvirágot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy ukrán férfi autójában Záhonynál. A sofőr menyasszonyának szánta a védett növényeket. Beregsuránynál kárpáti sáfrány, tőzike és hóvirág került elő egy turistabuszból - olvasható az adóhatóság Facebook oldalán.

10 ezer egy szálEgy 2005-ös rendelet értelmében a hóvirág a ˝természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok˝ közé került. Veszélyeztetett, védett, eszmei értéke 10 000 forint. Ez vonatkozik a virágra és a hagymára is. (Forrás)

Három csokorba szedve, 322 szál hóvirágot találtak a NAV munkatársai egy ukrán férfi autójában. A védett virágok a jármű középkonzoljának tároló rekeszében voltak egy műanyag flakonban. A sofőr elmondta, hogy a hóvirágokat Munkács környékén az út mellett vásárolta és a menyasszonyának vitte.

Míg egy másik esetben Beregsuránynál 175 darab hagymás védett virágot találtak a pénzügyőrök egy Olaszországban tartó busz egyik utasánál. A hóvirágok, kárpáti sáfrányok és tőzikék eszmei értéke több mint másfél millió forint.

Kép forrása: NAV

Magyarországon a hóvirág, a tőzike és a kárpáti sáfrány nem csupán őshonos, de védett növény is, így annak leszedése, gyűjtése vagy szállítása minden formában tilos.

A természetvédelmi oltalom a virág minden részére kiterjed és a kertben nőtt növényekre is vonatkozik. A pénzügyőrök a növényeket lefoglalták. A talált védett virágok együttes eszmei értéke meghaladja a négy és félmillió forintot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG