4p

Látja az üzemanyagár-emelkedés kockázatát a kormány, de nem lesz benzinárstop. Többek között ez is kiderült a Kormányinfón, és azt is megtudtuk, hány napra elegendő az ország kőolaj-tartaléka, és mennyi különbözeti adót fizetett be a Mol az elmúlt négy évben. 

Magyarország stratégiai kőolaj-tartalékából 250 ezer tonnát szabadított fel a kormány, emellett exporttilalmat is elrendeltek a kőolajra – számolt be a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor a Kormányinfóról. Benzinárstop viszont nem lesz, mert a szomszédos országokkal összevetve a magyar árszint nem a drágábbak közé tartozik.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter február 23-ai adatok alapján állította ezt, de azóta tovább nőttek az üzemanyagárak. Elismerte, hogy látják a benzin- és gázolajárak emelkedésének kockázatát. A benzin átlagára szerdán 571 forint volt, előző héten 560 forint, egy hónappal korábban pedig 551 forint. A gázolaj átlagára nagyobb mértékben emelkedett: szerdán 600 forint volt, két héttel korábban 571 forint, egy hónappal korábban 568 forint.

A miniszter azt is hozzátette: a 95-ös benzin árában 50 százalék az adótartalom, a gázolaj árában 48 százalék, ez pedig a régiós országokhoz képest ez alacsonynak tekinthető.

Amikor leállt a Barátság kőolajvezeték, tehát január 27-én, még 96 napra elegendő kőolaj-tartaléka volt Magyarországnak. Gulyás Gergely arról beszélt, ha a választásokig nem áll helyre az ellátás Ukrajna irányából, akkor is tudnak kőolajat vásárolni. Horvátországból néhány héten belül megérkezhet az első orosz olajszállítmány: Gulyás szerint a horvát kormány nem tagadhatja meg a szálltást.

Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának szavaira hivatkozva elmondta: működőképesnek tartja a Barátság kőolajvezetéket, és biztos abban, hogy nincs fizikai akadálya az olajszállítás megindításának. A kormány egy tényfeltáró szakbizottságot is létrehoz, amelyet az energiaügyi minisztérium államtitkára, Czepek Gábor vezet, és a Mol szakemberei is részt vesznek benne.

Arra a kérdésre azonban nem válaszolt a miniszter, történt-e valós támadással fenyegetés magyar energetikai létesítmények ellen. Annyit mondott, hogy a kormány indokoltnak látta az energetikai létesítmények fokozott védelmét.

A napenergia terjedése miatt elképzelhető, hogy az áramellátást nézve önellátó lesz Magyarország a 2030-as években, de orosz kőolajra és foldgázra Gulyás szerint akkor is szükség lesz. 

Terjed a szifilisz

Külügyekkel kapcsolatban homályos képet kaptak a Kormányinfó nézői: Gulyás nem tudta megmondani, mennyi magyar állampolgár térhet haza Jordániából az iráni háború miatt küldött mentesítő járaton, és azt sem, hogy mennyi magyar állampolgár tartózkodik Iránban. 

A SAFE-hitellel kapcsolatban is kapott kérdést a kancelláriaminiszter. Elmondta, kedvezőnek tartja az Európai Unió kamatkondícióit, de nincs kőbe vésve, hogy Magyarországnak francia, vagy német hadiipari termékeket kell vásárolni. „Máshonnan is fel tudunk venni hitelt, és más ország is ad közel ennyire kedvező feltételekkel, ha tőle vásárolunk. Lehet amerikai, vagy török hadiipari termékeket is vásárolni” – tette hozzá.

Egészségügyi kérdés is érkezett: meredeken emelkedik a szifiliszesek száma, és a járvány a csecsemők körében halálos áldozattal is járt. Vitályos Eszter elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGyK) elrendelte az egész országban a várandós nők szifilisz-gyorstesztes vizsgálatát, az elhunyt újszülöttek nagy része pedig gondozatlan terhességből származott. „Több várandós egyáltalán nem, vagy túl későn kerül gondozásba, ennek kapcsán indították el a szűrőprogramot” – mondta a kormányszóvivő. Arra viszont nem tudott válaszolni, mennyien haltak meg szifilisz miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG