2p

Októbertől 80 százalékkal emelkedik a brit fogyasztók energiaköltsége - közölte pénteken az országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem), így az átlagos éves háztartási számlák 3 549 fontra (1 731 821 forintra) emelkednek.

Jonathan Brearley, az Ofgem vezérigazgatója szerint az emelés "tetemes hatással" lesz a háztartásokra szerte Nagy-Britanniában, és januárban újabb emelés valószínűsíthető, ami az energiapiacokon tapasztalható jelentős árnyomásnak tudható be.

Szerinte sürgős és határozott lépésekre van szükség a kormány részéről, hogy további segítséget nyújtson a háztartásoknak.

"A kormány támogatási csomagja jelenleg segítséget nyújt, de egyértelmű, hogy az új miniszterelnöknek további lépéseket kell tennie az októberben és jövőre esedékes áremelések hatásának kezelése érdekében" - mondta. "A válaszlépéseknek meg kell felelniük az előttünk álló válság mértékének" - tette hozzá.

Januárban újabb emelés következik. Fotó: Depositphotos
Januárban újabb emelés következik. Fotó: Depositphotos

Nadhim Zahawi pénzügyminiszter pénteken bejelentette, hogy tervet készít elő a következő kormány számára. A brit Konzervatív Párt ezekben a napokban dönt arról, hogy Liz Truss jelenlegi külügyminiszter vagy Rishi Sunak volt pénzügyminiszter legyen a párt új vezetője és az ország következő miniszterelnöke. A pártszavazás eredményét szeptember 5-én jelentik be. Zahawi elismerte, hogy az áremelkedés millióknak okoz majd gondot.

Az Ofgem közölte, hogy nem ad előrejelzést januárra, amikor újra felülvizsgálják az energiaárakat, mert a piac továbbra is túlságosan változékony, de azt mondta, hogy az árak "jelentősen romolhatnak" 2023-ban is.

Az energiaszámlák idén az egekbe szöktek, miután a világjárvány után már amúgy is emelkedő nagykereskedelmi gáz- és áramárak megugrottak azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és Moszkva visszafogta az Európába irányuló gázexportot.

A 24 millió brit háztartás új átlagos villamosenergia- és gázszámlája azt jelenti, hogy az energiaszámlák csaknem megháromszorozódtak tavaly októberhez képest, amikor átlagosan 1277 fontot tettek ki, ami jelentős tényezője volt a 40 éves csúcsra emelkedő inflációnak. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG