4p

A munkanélküliek száma pedig 38 ezerrel nőtt meg év elején, jelentette a KSH.

Januárjában a munkanélküliek száma 238 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 54 ezerrel magasabb. A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra  emelkedett - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hangsúlyozva, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változtatott a módszertanon.

Decemberhez képest a munkanélküliek száma 38 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal nőtt.

A 2020. november-2021. januári háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 209 ezer volt, 49 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,3 százalékos értéke 1,0 százalékponttal volt magasabb az előző évinél.

  • A 15-74 éves munkanélküliek száma 49 ezerrel, 209 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett. A munkanélküliek számában megjelent a foglalkoztatottak számának 26 ezres csökkenése valamint a munkaerőpiacra frissen belépő, 23 ezer új álláskereső.
  • A 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma 40 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,3 százalékponttal, 13,0 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből kerül ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal, 3,9 százalékra, az 55-74 éveseké 1,4 százalékponttal, 3,2 százalékra emelkedett.
  • A férfiak körében a munkanélküliek száma 22 ezerrel, 108 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra nőtt, míg a női  munkanélküliek száma 27 ezerrel, 101 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 4,5 százalékra emelkedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 9,4 hónap volt, a munkanélküliek 28,9 százalék-a legalább egy éve keresett állást.

Januárban csökkent a foglalkoztatottság, de 4,5 milliónál többen dolgoztak

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,1 százalék volt, ami a decemberi értéknél 1,5 százalékponttal, a tavaly januárinál 0,7 százalékponttal alacsonyabb volt.

Januártól a gyed, gyese mellett dolgozókon túl azok a - korábban inaktívnak vagy munkanélkülinek számító - személyek is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesülnek, és az ellátás igénybevételét követően visszatérhetnek a korábbi munkahelyükre. Vagyis a munkájuktól a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt tartósan távollevők - magyarázta a módszertani változást a KSH. A módszertani változás eredményeként a nők foglalkoztatási mutatói jelentős mértékben módosulnak - tették hozzá.

A 2020. november-2021. januári háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 601 ezer volt, 26 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakától. Elsősorban a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a foglalkoztatottság 36 ezerrel, a közfoglalkoztatottak 10 ezerrel voltak kevesebben, mint egy éve, az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma pedig 20 ezerrel nőtt.

  • A 15-64 évesek közül 4 millió 515 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a foglalkoztatási ráta 72,1 százalék volt, ami megegyezett az egy évvel korábbival, de 0,4 százalékkal alacsonyabb az előző háromhónapos időszak, a tavalyi negyedik negyedév átlagánál. A korosztályban a munkaerőpiacon jelen lévő foglalkoztatott vagy munkanélküli aktív népesség létszáma egy év alatt 18 ezerrel nőtt, az inaktívak száma 65 ezerrel lett kevesebb a korcsoport lélekszámának 47 ezres csökkenésével együtt.
  • A 15-24 évesfiatal korcsoportban a foglalkoztatottak száma 23 ezerrel, 269 ezerre, a foglalkoztatási ráta 2,0 százalékponttal, 27,2 százalékra csökkent. Az legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 86,2 százalékra mérséklődött, míg az idősebb, 55-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 15 ezerrel, 709 ezerre, a foglalkoztatási ráta - részben demográfiai okból - 3,4 százalékponttal, 60,8 százalékra emelkedett.

A férfi foglalkoztatottak létszáma nem változott, 2 millió 425 ezer volt, a foglalkoztatási rátájuk pedig - részben demográfiai okból - 0,4 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt. A foglalkoztatott nők létszáma 29 ezerrel, 2 millió 90 ezerre a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 66,7 százalékra csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG