2p

Stagnáltak a BMW konszern eladásai az első félévben a cég honlapján szerdán publikált kimutatás szerint. Az elektromos modellek értékesítése csaknem negyedével nőtt ugyan, de az is messze elmarad a tavalyi éves növekedési ütemtől.

A német autóipari konszern az év első felében 1,213 millió autót értékesített, 0,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezen belül maga a BMW márka jobban teljesített 1,096 millió, az előző évinél 2,3 százalékkal több autó értékesítésével. A MINI és a Rolls-Royce márkák forgalma azonban csökkent: a MINI eladásai 18,7 százalékkal 114 ezerre, a Rolls-Royce eladásai pedig 11,4 százalékkal 2819-re.

A második negyedéves értékesítési adatok kedvezőtlenebb képet mutatnak az év első felénél: a konszern eladásai 1,3 százalékkal csökkentek a múlt év azonos időszakához képest 618 ezerre. A BMW márka eladásai 2,2 százalékkal nőttek 565 ezerre. A MINI 27,6 százalékkal kevesebb autót adott el, 52 ezret, a Rolls-Royce pedig 16,0 százalékkal kevesebbet, 1294-et.

A legnagyobb mértékben a teljesen elektromos modellek értékesítése nőtt: az év első felében 24,6 százalékkal 190 ezerre, ami azonban messze elmarad a tavalyi éves áltagtól, amikor közel háromnegyedével nőttek az elektromos modellek eladásai. A növekedési ütem lassulása a második negyedévi értékesítési adatokban mutatkozik meg: a 108 ezres eladás 22,2 százalékkal haladja meg a tavaly második negyedévi értékesítést.

Az eladások lassulása földrajzi megoszlásban is megmutatkozik: Európában az év első felében 2,6 százalékkal többet, 460 ezer autót értékesített a konszern, a második negyedévben pedig 232 ezret, 0,1 százalékkal kevesebbet. Ezen belül Németországban az első félévi értékesítés 3,3 százalékkal csökkent 130 ezerre, a második negyedévi pedig 11,5 százalékkal 68 ezerre.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG