4p
Az eddigi információk alapján Nagy-Britanniában egy iszlamista, Németországban pedig egy szélsőjobboldali férfi támadt járókelőkre Szilveszter éjjelén. Budapesten egy afgán férfit kellett megfékezniük a rendőröknek.
Forrás: MTI/AP/Rui Vieira (A kép illusztráció)

"Terrorizmushoz kötődő" cselekményként kezeli a rendőrség az óév utolsó estéjén történt manchesteri késelést, de az indítékot és az incidens körülményeit továbbra is vizsgálják, csakúgy, mint az elkövető elmeállapotát.

Három sérült Manchesterben

A támadás hétfő este, az észak-angliai nagyváros Victoria pályaudvarán történt. Egy férfi a hasán, egy nő az arcán és a hasán, egy rendőre a vállán szenvedett szúrt sérüléseket. Utóbbi már távozhatott a kórházból, a másik két sérültet súlyos, de nem életveszélyes állapotban kezelik.

Russ Jackson, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese keddi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a nyomozást a területileg illetékes terrorelhárító szolgálat vezeti, és "terrorizmushoz kötődő incidensként" vizsgálja az esetet, de továbbra is nyitott kérdésként kezeli az elkövető indítékait. A BBC úgy tudja, hogy az őrizetbe vett gyanúsított egy 25 éves férfi.

Allah Akbart kiáltott

A rendőrség egyelőre azt is vizsgálja, hogy brit állampolgárról van-e szó. Szemtanúk brit lapoknak elmondták: a késelő azt kiáltotta, hogy Allah akbar (Allah a leghatalmasabb).

A manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese keddi tájékoztatóján csak utalásszerűen szólt "a médiában széles körben terjedő" értesülésekről azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított "állítólag" milyen kijelentéseket tett, de hozzátette: ez az oka annak, hogy a rendőrség terrorizmushoz kötődő cselekmény ügyében folyó vizsgálattá nyilvánította a nyomozást.

A gyanúsítottat a rendőrök elektromos sokkolóval és paprikaspray-vel terítették le, és két kést találtak nála.

Eszelős támadás

Keddi tájékoztatóján Russ Jackson elmondta: a támadás elkövetésének "eszelős" módja miatt a vizsgálat kiterjed az őrizetbe vett férfi elmeállapotára is. A főparancsnok-helyettes hozzátette: nincs olyan információ, amely arra vallana, hogy a gyanúsítottnak társai is lettek volna.

A hétfő esti incidens után a manchesteri pályaudvart egy időre lezárták, de kedden zavartalan volt a forgalom.

Afgánokat ütöttek el Németországban

A németországi Bottropban ugyanakkor egy idegenellenes férfi hajtott autójával szándékosan járókelők közé Szilveszter éjjelén. Legkevesebb négy ember megsérült, köztük egy súlyosan. A sérültek között szíriai és afgán állampolgárok vannak.

A Spiegel szerint a férfi őrizetbe vételekor rasszista megnyilvánulásokat tett. A rendőrség merényletre gyanakszik az elkövető idegenellenes beállítottsága miatt. Azt is közölték, hogy pszichikai betegségben szenved.

Budapesten egy afgán randalírozott

Nem volt eseménytelen az éjszaka Budapesten sem: a Keleti pályaudvarnál egy afgán menekült bántalmazott egy párt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 24 éves férfi 22 óra 30 perckor támadt rájuk, és ököllel megütötte őket. A pár egy buszra menekült fel, de az afgán férfi követte őket.

A buszvezető egy Thököly úti buszmegállóban leszállásra szólította fel az ittas férfit, aki ezt követően addig ütötte és rúgta a busz szélvédőjét, amíg az pókhálósan betört. A férfit a helyszínre érkező járőrök fogták el, aki azonban a rendőri intézkedésnek is ellenállt.

A rendőrök M. M. afgán állampolgárt előállították a VII. kerületi kapitányságra, ahol rongálás és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG