3p

Mintegy 110 millió embernek kellett elhagynia otthonát háborús konfliktusok, üldöztetés vagy emberi jogaik megsértése miatt - közölte az ENSZ menekültügyi főbiztosa a szervezet 2022-es globális jelentésének szerdai publikálása előtt.

"Ez elég lesújtó képet nyújt világunk helyzetéről" - mondta Filippo Grandi, az UNHCR vezetője. Csupán tavaly további 19 millió ember kényszerült otthona elhagyására, köztük az Oroszország által Ukrajna elleni indított háború miatt több mint 11 millió ukrán. Grandi hangsúlyozta, hogy egymást követik a vészhelyzetek: az UNHCR az elmúlt évben 35-öt regisztrált, a korábbi években elfordultak három-négyszeresét.

Grandi arra is rámutatott, hogy ezek többsége már nem kerül a címlapokra: a szudáni háború és az ott kialakult humanitárius válság is nyomban eltűnt az újságok szalagcímeiből, miután a nyugati állampolgárokat kimenekítették. A jelentés szerint 2022-ben a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Mianmarban is több mint egy-egy millió embernek kellett elmenekülnie otthonából. Az otthonukat elhagyók túlnyomó többsége országuk határain belül maradt. Egyharmaduk, mintegy 35 millió ember viszont más országban keresett menedéket. A legtöbb menekültet szegény vagy közepes jövedelmű ázsiai és afrikai országok fogadták be, nem a gazdag európai vagy észak-amerikai országok - számolt be róla Grandi.

Törökországban él jelenleg a legtöbb menekült, 3,8 millió ember, többségben a polgárháború elől menekültek Szíriából. Iránban pedig 3,4 millió menekült, túlnyomórészt afgánok élnek. Az ukrajnai háború miatt 5,7 millió ukrán menekültet tartanak számon Európa-szerte és Európán kívül. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint a hontalanok száma 2022-ben szintén mintegy 4,4 millióra nőtt, de a szervezet hozzátette, hogy ez az adat valószínűleg alábecsüli a valódi helyzetet.

2022-ben a legtöbb menedékjogi kérelmet, 730 400-at az Egyesült Államokban nyújtották be. Grandi hangsúlyozta, hogy a menekültügyi rendszert gyorsabbá és hatékonyabbá kell tenni, mert jelenleg nagy elmaradásban van. Az Egyesült Államok, Spanyolország és Kanada a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy Dél-Amerikában állítanak fel menekültügyi kérelmeket feldolgozó központokat, hogy csökkentsék a mexikói-amerikai határra tartók számát.

Grandi arra is felhívta a figyelmet, hogy tapasztalataik szerint a menedékkérők számának növekedésével a menekültek és bevándorlók befogadásával szembeni szabályok is szigorodtak, számos országban a kriminalizálják a menekülteket és bevándorlókat, őket hibáztatva a történtekért. Grandi az emberi jogi csoportok kritikája ellenére pozitív jelként értékelte az Európai Unió új migrációs és menekültügyi egyezményről folytatott tárgyalásait.

A főbiztos azt is sikerként említette, hogy 2022-re, egy év alatt megduplázódott az áttelepített menekültek száma, és elérte a 114 ezret, ugyanakkor elismerte, hogy "ez csak csepp a tengerben".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG