3p
Bár kevés nemzetközi makrogazdasági adatra, illetve tőzsdei szünnapokra lehet számítani a következő héten a karácsonyi ünnepek miatt, jönnek azért érdekes számok. Itthon például az államháztartási és a külkereskedelmi adatok jelennek meg, de a befektetők figyelmét vélhetően továbbra is a rubelválság fejleményei kötik majd le. Napról napra karácsonyig.

Hétfőn közli az államháztartás novemberi részletes adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A december 8-án közölt előzetes adatok szerint novemberben 95,9 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás, miután az előző két hónapban is aktívumot mutatott a központi alrendszer. A hiány a hónap végére 713,7 milliárd forintra mérséklődött, ez az éves előirányzat 72,5 százaléka. Október végén még az éves előirányzat 82,2 százalékán állt az államháztartási hiány.

Az Európai Bizottság előzetes novemberi fogyasztói bizalmi indexe és az amerikai használtlakás-eladások novemberi forgalma ugyancsak hétfőn jelenik meg.

Kedd lesz a hét legsűrűbb napja, sorozatban adnak ki több makrogazdasági adatot az ünnepek előtt. Itthon az októberi külkereskedelmi forgalomról közöl részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hónap elején nyilvánosságra hozott első becslés alapján októberben az export euróértéke 2,1 százalékkal csökkent, az importé 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi aktívum 374 millió euró volt. A mérlegtöbblet jelentősen csökkent az előző havihoz képest, és elmaradt az elemzők várakozásától is, akik az export lassulását az ipar októberi gyenge teljesítményével hozták összefüggésbe. Az év első tíz hónapjában a kivitel 3,6, a behozatal 4,2 százalékkal nőtt, az exporttöbblet 217 millió euróval volt kevesebb az előző év azonos időszakinál, 5,356 milliárd eurót tett ki.

Kedden jelenik meg a harmadik negyedéves amerikai bruttó hazai termék (GDP) végső adata, a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományának novemberi változása és az újonnan épült lakások novemberi eladási statisztikája várható.

A novemberi amerikai személyi jövedelmek és kiadások változásáról szóló jelentés is megjelenik, illetve a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös decemberi fogyasztói hangulatindexe.

Európában ezen a napon teszik közzé a brit és a francia harmadik negyedéves GDP számokat is. A görög parlamentben megtartják az elnökválasztás második fordulóját - a választást figyelik a nemzetközi befektetők is. Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltje Sztavrosz Dimasz az első alkalommal nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

Szerdán és csütörtökön nem lesznek fontos makrogazdasági adatok. Szerdán még rövidített tőzsdei nyitva tartás lesz Nagy-Britanniában, Franciaországban és az Egyesült Államokban, de csütörtökön a fontosabb piacok többségénél nem lesz kereskedés, csak Japán lesz kivétel.

Pénteken is nyugodt napra lehet számítani, Amerikában már kinyit a tőzsde, de Európában még nem. Makrogazdasági adatok csak Ázsiából várhatók. Japánban megjelenik a novemberi inflációs adat, a munkanélküliségi jelentés, a háztartási kiadások statisztikája és az ipari termelés változásának számai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG