1p
A szaktárca szerint menetrend szerint halad az önkormányzati adósság átvállalása. A héten az utolsó érintett önkormányzattal is aláírják a megállapodást.

Menetrend szerint halad az ötezernél nagyobb lakosságú települések önkormányzati adósságának átvállalása, a megállapodások aláírása a tervek szerint szerdán zárul - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Budapest adósságának kétharmadát fizeti ki az állam a program részeként. Részletek >>

A tárca emlékeztetett: az ötezernél kisebb lélekszámú települések adósságának átvállalása már tavaly megtörtént, míg az ennél nagyobb településeknél a mintegy 500 darab, 250 millió forint alatti tartozásállományú ügylet konszolidációja törlesztési célú támogatás kifizetésével valósul meg, így ezek esetében nincsen szükség szerződésmódosításra.

610 milliárdtól szabadulnak meg

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nem jelent szelektív államcsődöt az adósságátvállalás.

Az átvállalással érintett ügyletek száma szintén mintegy 500, ezek aláírása a tervek szerint zajlik, az átvállalás június 28-ai határideje tarthatónak tűnik. Ebben a folyamatban az államot az Államadósság Kezelő Központ (ÁAK) képviseli, a szerződéseket is az ÁKK köti meg az érintett önkormányzatokkal és bankokkal - tájékoztatott az NGM.

A tárca kiemelte, hogy az ötezer fő feletti önkormányzatok adósságkonszolidációjával 277 önkormányzat 610 milliárd forintnyi adósságtól fog megszabadulni. A kisebb települések tavalyi konszolidációja során az állam 73,7 milliárd forintnyi adósságot vállalt át.

Az Országgyűlésnek az idei költségvetést és egyes közteher-viselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító, múlt héten benyújtott kormányzati javaslat a hitelező befizetési kötelezettségét kapcsolja az önkormányzati adósság állami átvállalásához, azzal az indokkal, hogy a hitel kockázata az adós személyének megváltozása miatt csökken. A bankoknak egyszeri, az állam által már korábban átvállalt önkormányzati hitelösszeg 7 százalékát kitevő befizetést írnak elő.

Ezen túl azoknak a hitelező pénzintézeteknek, amelyek az államnál ez év október 31-ig kezdeményezik a még meglévő önkormányzati adósságállományuk állami átvállalását a még fennálló tartozás hét százalékának megfelelő összeget kell befizetniük a költségvetésbe. Az átvállalás feltétele, hogy a hitelező nyilatkozatban vállalja, hogy az összeget 2013. december 20-áig a központi költségvetésbe forintban befizeti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG