3p

Emelkedik a rendőrök és a katonák bére, megállapították a határvadászok bérét is – derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ péntek esti közleményéből.

A rendőrök és katonák újabb béremelése két lépcsőben valósul meg: idén szeptemberben, majd 2024 januárjában. A legutóbbi béremelés januárban történt, akkor 10 százalékkal nőtt az rendőrök és katonák illetménye, majd februárban hat havi fegyverpénzt is kaptak.

A katonák és a rendőrök fizetésén nagyot emel a kormány. Fotó: MTI / Vasvári Tamás
A katonák és a rendőrök fizetésén nagyot emel a kormány. Fotó: MTI / Vasvári Tamás

A kormány mostani döntése értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai illetménye átlagosan bruttó 116 916 forinttal emelkedik az első ütemben. A hivatásos béremelés első része szeptember 1-jével lép életbe, a fennmaradó 2024. január 1-jével.

A mostani emelés a tiszthelyettesi állomány tekintetében átlagosan 30-44 százalék közötti, a tisztek vonatkozásában átlagosan 18-25 százalékos bérfejlesztést jelent.

A jelentős változást jól érzékelteti a pályakezdő illetmények növekedése, hiszen 2022. szeptember 1-jéval a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 Ft helyett 384 000 Ft-os, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 Ft helyett 510 000 Ft-os illetménnyel kezdhetik meg pályafutásukat.

Nemcsak a rendőrök, hanem a katonák bére is tovább nő. A katonák újabb béremelése - a rendőrökhöz hasonlóan -   két lépcsőben valósul meg. Idén szeptembertől, majd 2024. januárjától jelentős illetményemelésben részesülnek. 2022-ben a hivatásos, a szerződéses és a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák illetményének megemelésére mintegy 11,2 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. 2023-ban az emelés megtartása érdekében biztosított lesz 49,1 milliárd forint keretösszeg, majd 2024. januárjától az illetményemelésre további 32,8 milliárd forint keretösszeg kerül betervezésre. Ez azt jelenti, hogy egy kezdő közkatona jelenlegi 280.343 Ft-os illetménye, 2022. szeptemberétől 399.180 Ft-ra, 2024. januárjától 439.098 Ft-ra, míg egy kezdő őrmester illetménye a jelenlegi 375.064 Ft-ról, 2022. szeptemberétől 421.834 Ft-ra, 2024. januárjától 509.287 Ft-ra emelkedik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elrendelte a Magyar Honvédség harcképessége, reagálóképessége, vezetési rendje készenlétbe helyezésével kapcsolatos egyes előkészítő feladatokat, ennek keretében a tervezettnél több gyakorlatot hajtanak végre.  Emellett a kormány folytatja a haderő-fejlesztését és létrehozta a Honvédelmi Alapot.

A határőrizeti feladatok ellátására a Készenléti Rendőrség keretein belül létrejön a Határvadász Ezred, amely a tervek szerint négyezer fős lesz, az állomány feltöltése folyamatosan történik majd. A határvadászok kiképzést kapnak, vizsgát és esküt kell tenniük és új, önálló szerződéses jogviszonyban 3 éves határozott időtartamra szerződtetik őket. A határvadászok rendőri jogosítványokat kapnak az illegális migránsokkal szembeni fellépésre, fegyverviselésre és rendészeti eszközök alkalmazására jogosultak, továbbá igazoltatnak, elfoghatnak és előállíthatnak, idegenrendészeti intézkedést tehetnek, kép- és hangfelvételeket készíthetnek stb.

A határvadászra a rendvédelmi hivatásos állomány más tagjaihoz hasonló jogosultságok érvényesek, a feladataik ellátásához szükséges képzés időtartama alatt 300 000 Ft illetményre jogosultak, a határvadász feladatok tényleges megkezdését követően pedig megközelítőleg 400 000 Ft illetményre számíthatnak.

Az újabb rendvédelmi és honvédelmi béremelésre és a határvadászokra idén összesen közel 52 milliárd forintot biztosít a kormány.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG