4p

Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.

A sajtótájékoztatón több, a költségvetést érintő döntésről is beszámoltak – derült ki laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor percről percre közvetítéséből. Mint elhangzott, szigorodnak a közpénzügyi szabályok: a miniszterek szigorúbb feltételek mellett vállalhatnak kötelezettségeket, a költségvetést pedig a jövőben október 1. és 31. között nyújtják be. Emellett az 5 milliárd forint feletti állami kötelezettségvállalásokat nyilvános kormányhatározatban kell majd rögzíteni.

Újságírói kérdésre válaszolva a SAFE-hitellel kapcsolatban Magyar Péter azt mondta, felülvizsgálják az előző kormány terveit, és csak azok a projektek maradhatnak, amelyek valóban szükségesek, munkahelyeket teremtenek és erősítik a védelmi képességeket.

Kekvák

A kekvák jövőjéről is több bejelentés hangzott el. A kormány döntése szerint az egyetemet fenntartó alapítványoknál a fenntartói jogokat a jövőben az oktatási miniszter gyakorolja. Az egyetemet nem fenntartó kekvák 2026. augusztus 1-jével, az egyetemet fenntartók pedig 2027. augusztus 1-jével szűnhetnek meg. Magyar Péter egy későbbi kérdésre azt mondta, nem ajánlja új szerződések megkötését az alapítványoknak, a folyamatban lévő döntéseket egyenként felülvizsgálják.

Alaptörvény-módosítás, Velencei Bizottság

Az Alaptörvény módosításáról szólva Magyar Péter elmondta, a kormány nemrég fogadta a Velencei Bizottság képviselőit, akikkel a jogállamiság és a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállításáról egyeztettek. Szerinte a Bizottság üdvözölte, hogy a kabinet hosszú távú alkotmányozási folyamatot indít. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a Velencei Bizottsággal folytatott tárgyalásokon nem került szóba Sulyok Tamás ügye. Áder János kritikájára reagálva úgy fogalmazott, hogy a volt köztársasági elnök azért bírálja a kormányt, mert a kekvák állami kézbe vétele az általa létrehozott alapítványt is érinti, kijelentéseit pedig hiteltelennek nevezte.

Iskolakezdési támogatás

A kormány bevezeti a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családok számára. Magyar Péter ismertetése szerint a támogatásra jogosultak lesznek például a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok, a megemelt családi pótlékot kapók, az egyszülős családok gyermekei, valamint a gyermekvédelmi intézményekben és nevelőszülőknél élő gyerekek is. Az összeg első, 50 ezer forintos részletét még a nyáron kifizetik.

Repülőút

A Külügyminisztérium átvilágítása során vizsgálják Szijjártó Péter korábbi, több esetben milliárdos költségű repülőútjait is. Magyar Péter azt mondta, ahol indokolt, feljelentéseket tesznek, és ez ebben az ügyben is megtörténhet. Hozzátette, ő maga a jövő heti NATO-csúcsra menetrend szerinti Wizz Air-járattal, átszállással utazik, a miniszterek is kereskedelmi járatokat használnak, mert a kormány célja a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás és a visszafogottabb állami működés.

Ügynökakták

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójának előestéjén, idén október 22-én hozzáférhetővé válnak az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai, az úgynevezett hatos karton és a mágnesszalagok nem minősített leíró adatai.

A kormány szerdai ülésén tárgyalt az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes feltárásáról, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról, és új törvényjavaslat benyújtásáról döntött az 1990-es rendszerváltástól máig be nem váltott ígéretek teljesítésére. A beszervezési dossziékat és a P-mappákat, -naplókat folyamatosan, de legkésőbb december 31-ig teszik közzé.

A nyilvánosság nem jelent válogatás nélküli adatközlést. A javaslat kizárja például a személyi azonosító nyilvánosságra hozatalát és védi az olyan különösen érzékeny adatokat, mint az egészségügyi állapot, a kóros szenvedély, a szexuális élet és irányultság. A megfigyeltek, az áldozatok és a harmadik személyek adatait anonimizálni kell minden olyan esetben, ahol ez indokolt. A törvényjavaslat nem szűkíti le a feltárást az ügynökökre, hanem pontosan meghatározza, kinek milyen szerepe volt – derült ki. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG