3p

Vasárnap az ötödik Laver Kupán, Londonban, a Team World nagyon izgalmas, kiélezett küzdelemben győzött a Team Europe ellen. Budapesten ezen a napon rendezték meg negyvenhetedik alkalommal a Tisztelt Ász! tenisztornát, amelyen a résztvevők a borús időben is felhőtlen örömmel teniszezték végig a napot, dacolva a szemerkélő esővel.

Ezen a hétvégén rendezték meg a férfi tenisz Laver Kupát, Londonban. A tenisznek e világtalálkozóján több különleges esemény történt: itt játszotta utolsó hivatalos mérkőzését Roger Federer, és búcsúzott el könnyek között a profi tenisz-pályafutásától. Mondhatjuk, vele sírt a fél világ.

A Team World vesztett helyzetből fordítva győzte le a Team Europe csapatát, amit joggal ünnepeltek nagy örömmel, hiszen négy év után először vehették át a kupát. Miközben a Team Europe csapatában az elmúlt évtized nagy négyese is helyet kapott Federer, Nadal, Djokovic és Murray személyében, az ellenfél Team World csapatát a 30 éves Sock és Schwartzman mellett a jövő teniszgeneráció tagjai alkották, többek között Auger-Aliassime, De Minaur, Fritz és Tiafoe.

Erről is sok szó esett a jelenlegi és volt parlamenti képviselők és állami vezetők Tisztelt Ász! tenisztornájának résztvevői között.

Forgács István versenyigazgató, a HGS PR Ügynökség ügyvezetője elmondta: hősiesen állták a sarat a párosok a Park Teniszklubban, leküzdve a szitáló eső és az egyre nedvesebb talaj okozta nehézségeket. A felhős időben is jó hangulatú tenisztornán sokan régi ismerősként köszöntötték egymást, miközben új játékosokkal is bővült a mezőny. A teniszben szerzett jártasság alapján kilenc ágon folytak a mérkőzések és hirdettek eredményt.

Az esemény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.  

A versenyzők között voltak többek között Dankó Béla (FIDESZ MPSz) országgyűlési képviselő, Csampa Zsolt a BM helyettes államtitkára, dr. Gárdos Csaba a Magyar Államkincstár Költségvetési Felügyelet vezetője, Gerlaki Bence a Miniszterelnöki kabinetiroda helyettes-államtitkára és dr. Kovács Árpád a Költségvetési Bizottság elnöke. A volt országgyűlési képviselők közül részt vettek: dr. Baja Ferenc (MSZP), dr. Bohács Zsolt (FIDESZ MPSz), Juhász Ferenc (MSZP), dr. Karl Imre (MSZP), Kőszegi Zoltán (FIDESZ MPSz) jelenleg Dabas polgármestere, Manninger Jenő (FIDESZ MPSz) jelenleg Keszthely polgármestere, dr. Mádi László (FIDESZ MPSz), Márton Attila (FIDESZ MPSz), dr. Molnár Attila (FIDESZ MPSz) jelenleg Komárom polgármestere, Molnár Gyula (MSZP), Puch László (MSZP), Sági István (FIDESZ MPSz), Szabó István (FIDESZ MPSz), dr. Varga István (FIDESZ MPSz), Varga József (FIDESZ MPSz) és Varga Zoltán (MSZP). Az egykori állami vezetők közül ott voltak: dr. Harcsár István volt sportállamtitkár (MSZP) és dr. Kiss Elemér volt kancellária-miniszter (MSZP).

A díjakat Csampa Zsolt a Parlament SE elnöke, Nagyiványi György a Basic Line Kft. ügyvezető igazgatója  és Rácz Róbert az Izsáki Házitészta Kft. kereskedelmi igazgatója adták át.

Az esemény kiemelt támogatói:

  • E.ON Hungária Zrt.
  • MVM Zrt.

Támogatók:

  • Basic Line Kft.
  • Horfer Serleg Kft.
  • Izsáki Házitészta Kft.
  • Porsche Hungária Kft.

Média támogatók:

  • mfor.hu
  • piacesprofit.hu
  • privátbankár.hu
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG