2p
2017 márciusában az építőipari termelés volumene 33,3%-kal volt magasabb, mint egy éve - az emelkedés impozáns, igaz, rendkívül alacsony volt a tavalyi bázis.
Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 30,2, az egyéb építményeké 48,8%-kal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján márciusban az építőipar termelése 3,4%-kal nőtt az előző hónaphoz képest. Az épületek építésének növekedése márciusban is elsősorban ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye. Az egyéb építmények esetében a termelés az alacsony bázis mellett út- és vasútépítési munkáknak köszönhetően bővült.

Az építőipar teljesítménye most már második hónapja emelkedett a 2010-es szint fölé:

Új szerződésből lehetne több is

Kevésbé jó hír, hogy a megkötött új szerződések volumene 31,3%-kal elmaradt az előző évitől, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 11,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 41,3%-kal. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene március végén még így is 81,3%-kal meghaladta az előző évi, alacsony bázist.

Az építőipari vállalkozások szerződéseinek értéke az egyes hónapok végén (folyó áron, millió forint). Forrás: KSH / Privátbankár.hu
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG