3p

Az orosz-ukrán háború 330. napjának legfontosabb eseményei esti összefoglalónkban. 

  • Tizenegy NATO-tagország védelmi miniszterei újabb jelentős katonai segélyt ígértek meg Ukrajnának az észtországi Tapa támaszponton tartott csütörtöki találkozójukon. Szerepel a felajánlások között több tucat Stinger légvédelmi rakétarendszer, Brimstone-rakéták, Sz-60-as légvédelmi ágyúk, géppuskák, katonai szállító helikopterek, drónok, és a támogatás részét képezi ukrán katonák kiképzése is.
     
  • Litvánia védelmi minisztere, Arvydas Anušauskas egy sajtónyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy a védelmi miniszterek holnapi, a németországi Ramstein légibázison tartandó találkozóján több ország is bejelentheti, hogy Leopard 2 harckocsikat küld Ukrajnának. A miniszter szerint a küldendő járművek száma több százra tehető.

  • Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Kijevbe látogatott, ahol az Európai Unió Ukrajnának nyújtandó további támogatásáról folytat tárgyalásokat. Michel arról biztosította az ukrán felet, hogy az Európai Unió hallja Ukrajna üzenetét, és tudja, hogy Kijevnek még több légvédelmi rendszerre, tüzérségi fegyverre és lőszerre van szüksége.
  • Varsó azt javasolja, hogy a nyugati államok szélesebb koalíciója legalább egy páncélos dandárnyi tankot adjon Ukrajnának - mondta el csütörtöki sajtóértekezletén Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter. Blaszczak megerősítette Andrzej Duda elnök múlt heti bejelentését, miszerint Lengyelország kész arra, hogy szélesebb nemzetközi koalíció keretében 14 Leopard 2 harckocsit adjon át Ukrajnának.
     
  • Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshaderő vezetője helyi idő szerint kora délután bejelentette, hogy egységei "teljesen ellenőrzésük alá vonták" Kliscsivkát, a Bahmuttól délre fekvő települést. A falu ukrán feladásának tényét független közösségi médiás források is megerősítették.

  • Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese nukleáris eszkalációra figyelmeztetett, ha Oroszország vereséget szenved Ukrajnában, mondván, hogy „a nyugati politikusok mantraként ismételgetik: 'A béke eléréséhez Oroszországnak veszítenie kell', de egyiküknek sem jut eszébe, hogy ebből levonja a következő elemi következtetést: egy atomhatalom elvesztése egy hagyományos háborúban nukleáris háború kitörését idézheti elő.”
     
  • Moldova légvédelmi rendszereket kért szövetségeseitől azzal a céllal, hogy megerősítse védelmi képességeit, miután a szomszédos Ukrajnában tovább folyik a háború - közölte Maia Sandu elnök.

  • Egy svéd bíróság csütörtökön Oroszország javára folytatott kémkedésben bűnösnek találta a biztonsági szolgálatok és a fegyveres erők egy volt alkalmazottját és testvérét. A kiadott tájékoztatás szerint az iráni születésű, de svéd állampolgárságú testvérek együttes és összehangolt módon, engedély nélkül, Oroszország és a GRU (orosz katonai hírszerzés) szolgálatában olyan információkat szereztek, továbbítottak és adtak át, amelyeknek egy külföldi hatalom számára történő felfedése befolyásolhatja Svédország biztonságát.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzsere
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG