2p

Az orosz-ukrán háború 461. napja elsősorban a Moszkvát érő támadásról szólt. Esti hírösszefoglaló. 

  • Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében - közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin polgármester. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a főváros ellen végrehajtott „terrortámadást” nyolc drónnal hajtották végre. Ezek közül hármat rádióelektronikai eszközökkel földre szállítottak, ötöt pedig Pancir-SZ típusú légvédelmi rakétarendszerrel lőttek le Moszkva megyében. Kijev tagadta, hogy köze lenne a támadásokhoz, ugyanakkor Mihajlo Podoljak, Zelenszkij elnök tanácsadója úgy fogalmazott, hogy szerinte a jövőben történni fognak még hasonló támadások.
     
  • Vlagyimir Putyin terrorista tevékenységgel vádolta Ukrajnát a kedd reggeli dróntámadások miatt, és azt állította, hogy Kijev az orosz állampolgárok megfélemlítésének útját választotta. Putyin emellett elmondta azt is, hogy Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására, véleménye szerint a keddi moszkvai események Ukrajna bosszúja voltak ezért.

Putyin szerint terrortámadás történt. Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV/SPUTNIK/KREMLIN
Putyin szerint terrortámadás történt. Fotó: EPA/MIKHAEL KLIMENTYEV/SPUTNIK/KREMLIN

  • A kedd reggeli moszkvai dróntámadásban használt drónok egyike a jelek szerint egy ukrán gyártmányú UJ 22-es drón volt, amelyet az Ukrjet vállalat gyártott. A támadás során rögzített állítólagos felvételek megegyeznek a pilóta nélküli légi járműről közzétett képekkel. Oroszország állítása szerint más támadási kísérletekben is használták ezt a típust.
     
  • A Kijevet ért újabb orosz légitámadásban egy nő életét vesztette, 12-en megsérültek, közülük öt került kórházba, és 12 lakásban keletkeztek károk - közölte Vitalij Klicsko polgármester kedden a Telegramon. Klicsko hozzátette: a nő úgy halt meg, hogy kiment az erkélyre megnézni, hogyan semmisíti meg az ukrán légvédelem az orosz drónokat.
     
  • Litvánia megtiltotta kedden a belépést az orosz vádhatóság tizenöt tisztviselőjének, válaszul a Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki aktivista ügyében hozott ítélet miatt. Április 17-én egy orosz bíróság 25 évi szabadságvesztésre ítélte hazaárulás címén a Kremlt bíráló Vlagyimir Kara-Murzát. Ez volt egy ellenzéki politikusra valaha kimondott legsúlyosabb ítélet Oroszországban.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG