Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Kim Dzsongun ismét lóra pattant, és az elemzők szerint ez nem sok jót jelent.

Ismét nyeregbe pattant Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun, és szintén lóháton közlekedő társaival egy behavazott erdőben készíttetett magáról fotókat, melyeket az Észak-koreai Központi Hírügynökség (KCNA) osztott meg szerdán.

Forrás: Facebook/KCNA
Forrás: Facebook/KCNA
Forrás: Facebook/KCNA
Forrás: Facebook/KCNA

Dzsongun és katonai vezetőkből álló csapata a diktátor októberi lovaglásához hasonlóan ismét a kínai határon magasodó Pektu-hegyet választotta a fotózás színhelyéül, ami egyébként is kedvelt háttere a Kim-dinasztia propaganda-képeinek. Elemzők szerint a fotók "forradalmi szellemet" tükröznek, és azt jelezhetik, hogy Észak-Korea rövidesen konfrontatívabb állást vesz fel a nemzetközi környezettel szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Ledöbbent Berlin és Párizs: vad Izrael-ellenes tüntetések mindkét országban
Káncz Csaba | 2021. május 16. 11:19
A német városokban sorra tartják az Izrael-ellenes tüntetéseket, számos incidenssel fűszerezve. Eközben mind a német, mind a francia kormány Izrael mellett állt ki, de a francia külügyminiszter elítélte a kelet-jeruzsálemi kitelepítéseket is. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Friss járványhelyzet: a harmadik hullámban még nem volt ilyen alacsony a pozitív tesztek aránya
Privátbankár.hu | 2021. május 16. 09:40
Az elvégzett teszteknek csak 4,5 százaléka lett pozitív - bár a hétvégi adatközléseket érdemes óvatosan kezelni, a hivatalos adatok alapján tovább javult a járványhelyzet. Az oltottak száma viszont csak nagyon lassan közelíti az 5 milliót.
Makro / Külgazdaság Izrael egy médiaközpontot is lebombázott - tovább folynak a támadások Gázában
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 16. 09:03
Folytatódnak a palesztin rakétatámadások és az izraeli légicsapások - a Gázai övezetben 150 közelében, Izraelben 10 körül jár az áldozatok száma. Netanjahu folytatja a megtorlást, 
Makro / Külgazdaság Egy 32 éves nő az áldozat – nagyon ritkán, de okozhat halált a Covid elleni oltás
Wéber Balázs | 2021. május 16. 05:37
Március elején agyvérzésben életét vesztette egy 32 éves német nő. Mostanra bebizonyosodott, hogy az agyvérzést az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája váltotta ki. Magyarországon is derült már fény oltás utáni trombózisos esetekre. Igaz, az oltások számához képest nagyon kevés esetről van szó. Az AstraZenecánál a vérrögképződést már fel kell tüntetni a nagyon ritka mellékhatások között, a Pfizerről pedig egy német-holland kutatás azt állítja, hogy átprogramozza a velünk született immunválaszokat. Egy gyógyszeripari forrásunk szerint gyógyszerek esetében is előfordul, hogy nagyon ritka mellékhatások vagy hosszú távú hatások csak sok idő és tömeges használat után derülnek ki, és ez igaz lehet a vakcinákra is.
Makro / Külgazdaság Két éve megmondtuk: így változik a paksi erőműfejlesztés finanszírozása
Baka F. Zoltán | 2021. május 15. 15:36
Ha lassan is, de beindul az építkezés, áprilisban 13 tendert publikáltak a megrendelő honlapján.
Makro / Külgazdaság Védettségi igazolvánnyal akár a Hungaroringen is megnézhetjük Hamilton és Verstappen versenyét
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:58
Az ITM államtitkára bejelentette, hogy nézők előtt rendezik meg a magyar Forma 1-es futamot.
Makro / Külgazdaság Karácsony Gergely is megméretteti magát az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:43
Enyhén izgulósra sikeredett a főpolgármester videós posztja.
Makro / Külgazdaság Olyan történt tegnap a járvány elleni harcban, ami május eleje óta nem
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:12
Több első oltást adtak be, mint az elmúlt 14 napban.
Makro / Külgazdaság Már 3,3 millióan haltak bele a koronavírusba világszerte
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 09:38
És 161 millióan fertőződtek meg.
Makro / Külgazdaság A második oltás után nem sokkal már kezdhet csomagolni, aki Romániába akar utazni
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 09:18
Nekik nem kell karanténba vonulniuk, ha kivárták a 10 napot a második dózis után.
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.