2p

Nem tud a fizetéséből új telefont venni a lányának? Irány az ukrán front!

Több szempontból is a már-már a hihetetlen kategória határát súroló orosz propagandavideóra hívta fel a figyelmet a Visegrád 24 Twitter-profil. Az angolul feliratozott videó az orosz haderőbe való önkéntes jelentkezésre igyekszik rábeszélni a nézőket, de ezúttal nem a "sátánista", Oroszország elpuszításával fenyegető Nyugat elleni sorsdöntő harc tétjére hívja fel a figyelmet, hanem jóval személyesebb húrokat igyekszik megpendíteni.

A történet szerint egy édesapa csalódottak közli lányával, hogy sajnos nem tud neki új telefont venni, mert megint nem kapott fizetést (itt mondjuk felmerül a kérdés, hogy ilyesmi hogy fordulhat elő a gazdaságilag erős, "rendes" Oroszországban). Ezután kihallgatja lánya és barátnője beszélgetését arról, hogy utóbb szintén veterán édesapja "nem bírta tétlenül nézni, hogy 'a fiúk' ott vannak" a fronton, ezért felcsapott önkéntesnek. Persze aggódnak érte, de rendszeresen ír és telefonál, így azért elviselhető a dolog. Az apuka a beszélgetés végighallgatása után veszi a kabátját, majd egy vágás után hazatérő orosz katonákat láthatunk, ezután pedig visszatérünk hőseinkhez, és meghatódva figyelhetjük, hogy hat hónap múlva hazatérve, boldogan öleli meg lányát, akinek gyorsan a kezébe is nyomja az új telefont, amit frontszolgálata révén meg tudott venni neki.

 

Kontraszként álljon itt egy valódi felvétel, amely akkor készült, amikor egy dagesztáni édesanyának egy kék nejlonzacskóban átadják a hősi halottként Ukrajnában elesett fia posztumusz kitüntetését.

"Gratulálunk! Van egy kérésem. Alá tudná itt írni, hogy átvette a medált? Van tollam. Itt is, ez a halotti bizonyítvány, csak formalitás"

- mondja a tiszt, aki a papírmunkát intézi, miközben feltehetően rokonok próbálják vigasztalni a zokogó asszonyt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG