2p
A bűnözés Németországban a menekültek körében csökkent – mondja ki az ottani bűnügyi hatóság jelentése. Vannak ugyanakkor olyan országok, mint Marokkó, Szerbia, Koszovó vagy Georgia, amelyek polgárai átlag feletti, más országoknál, mint Szíria vagy Irak, átlag alatti a bűnözők aránya.
buurserstraat386 / 123RF Stock Photo

Lényegében először vannak vitathatatlan, a német bűnüldöző szervek által összeállított statisztikák a menekültek bűnözéséről – írja a német sajtó, például a Die Zeit. A jelentésből már korábban is kiszivárogtak részletek – itt írtunk erről –, de nem voltak teljesek az adatok, most elkészült a végleges. A bevándorlók nem bűnöznek többet, mint a németek – írja a szélsőjobboldal által terjesztett állításokkal szöges ellentétben a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA).

Sőt, az első negyedévben még csökkent is az általuk elkövetett bűncselekmények száma, 18 százalékkal. Ez 69 ezer esetet jelentett, aminek harmada lopás, másik harmada egyéb vagyon elleni bűncselekmény, mint család, okirat-hamisítás vagy hűtlen kezelés, sikkasztás. De ide tartozik a szociális juttatások jogosulatlan igénybe vétele is.

Az esetek negyede erőszakos cselekmény, mint testi sértés vagy a személyi szabadság korlátozása. A szexuális bűncselekmények és az élet elleni cselekmények aránya viszont elenyésző. Az erőszakos cselekmények jelentős részét a menekültszállásokon, befogadóállomásokon követték el más menekültek ellen.

Összehasonlításképpen, 2015 egészében az egész országban, minden elkövetőt beleszámolva 6,3 millió volt a bűncselekmények száma.

Az N24.de azt emelte ki, hogy nagyon egyenletlen a bűncselekmények megoszlása származási ország szerint. A háború elől menekülő szíriaiak, irakiak, afgánok, valamint az irániak, pakisztániak, eritreaiak, szomáliaiak és nigériaiak alulreprezentáltak, vagyis kevés bűncselekményt követtek el. Átlag feletti a szerbek, az albánok, koszovóiak, macedóniaiak, boszniaiak, valamint Tunézia, Algéria, Marokkó és Georgia (Grúzia) polgárainak aránya a bűnelkövetők között.

A híroldal hosszasan ecseteli egyes országok belső viszonyait, amelyek a bűnelkövetők magas számát magyarázzák. Sok szerb vélhetően eleve csak azért kér menedékjogot Németországban, tudván, hogy úgyis el fogják utasítani, hogy addig is bűnözésből szerezhessen pénzt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG