2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Most már biztos: Phenjan hiperszonikus rakétával hajtott végre kísérletet, a keddi fellövésen jelen volt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán megerősítette a Phenjan legutóbbi, hiperszonikus rakétával végrehajtott kísérletéről szóló hírt, a bejelentés szerint a keddi fellövésen jelen volt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is - írja az MTI.

A hiperszonikus rakétákat gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert viszonylag alacsony magasságban repülnek, és a hangsebesség ötszörösét képesek elérni, azaz óránként nagyjából 6200 kilométert tudnak megtenni. Elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.

Természetesen Kim Dzsong Un is jelen volt. Fotó: Depositphotos
Természetesen Kim Dzsong Un is jelen volt. Fotó: Depositphotos

Elemzők a héten arra figyelmeztettek, hogy a legújabb rakétakísérletek arra utalnak, hogy Észak-Korea rohamléptekben igyekszik modernizálni hadseregét. A hiperszonikus rakéták fejlesztése valóban szerepel a tavaly elfogadott, az állam védelmi kapacitásait erősíteni hivatott ötéves terv céljai között.

Dél-Korea és Japán kedden adott hírt a legutóbbi rakétakísérletről. Mindeközbn az Egyesült Államok arra figyelmeztette Észak-Koreát, hagyjon fel a provokációval és kezdjen tárgyalásokba a nukleáris programjáról.

Az Európai Unió külügyi szolgálata (EKSZ) szóvivője útján közzétett közleményében szintén arra szólította fel Észak-Koreát, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeinek, és tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely aláássa a diplomácia és a párbeszéd folytatását célzó törekvéseket.

Észak-Korea január 5-én és 11-én lőtt ki rakétát a tengerbe keleti irányban. A KCNA tavaly szeptemberben jelentette hiperszonikus rakéták első kísérleti kilövését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG