2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,85 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 52 169,80 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP több mint 2 százalékos esése húzta le a BUX-ot, amely még 0,34 százalékos gyengülésével is felülteljesítette az európai piacokat. 

Az OTP érezte meg leginkább. Fotó: MTI
Az OTP érezte meg leginkább. Fotó: MTI

Az elemző szerint a negatív nemzetközi hangulat részben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő szerdai kamatdöntő ülésével magyarázható, mert szigorodik az amerikai jegybanki politika, részben pedig az orosz-ukrán konfliktussal függ össze, amely egyelőre "nem úgy tűnik, hogy a megoldás irányába haladna".

A magyar piacon a blue chipek közül az OTP érzi meg leginkább a nemzetközi hangulat változását, a bankpapír árfolyama ezért esett több mint 9 milliárd forintos forgalomban 2,2 százalékkal.

A Richter árfolyama pedig annak ellenére tudott emelkedni, hogy a befektetők most nem szeretik azokat a részvényeket, ahol van orosz-ukrán kitettség. Bosnyák Zsolt szerint a Richter a pénteki emelkedésével korrigálta a csütörtöki 2,97 százalékos gyengülését.

Közölte, a nemzetközi olajcégek csökkenő árfolyam mozgása és a Brent olaj árának esése ellenére a Mol 1,21 százalékos erősödésével szépen teljesített.

A Mol 32 forinttal, 1,21 százalékkal 2684 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 390 forinttal, 2,20 százalékkal 17 300 forintra csökkent, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,59 százalékkal 422 forintra esett, forgalma 129,9 millió forint volt.

 Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,38 százalékkal 8460 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4272,85 ponton zárt pénteken, ez 35,20 pontos, 0,82 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG