2p
Tavaly tíz százalék felett alakult a megújuló energiahordozók részaránya a magyar villamosenergia-termelésben.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felmérése szerint tavaly 3159 gigavattóra villamosenergia termelődött megújuló források segítségével Magyarországon. Ennek több mint fele biomasszából származik, ezt a szélenergia és a biogáz követi. Egyre népszerűbb a napelemek használata is, tavaly gyakorlatilag megduplázódott az ebből nyert energia mennyisége a korábbi évhez képest.

Mennyire vagyunk nyitottak a megújulóra?

A hivatal minden évben felméri a fogyasztók hozzáállását a kevésbé környezetszennyező energiatermeléshez. A felmérésből kiderül, hogy bár a megkérdezettek fontosnak tartják a környezet védelmét, de csak nagyon kevesen mutatnak hajlandóságot arra, hogy többet fizessenek a kevésbé környezetszennyező eljárásokkal előállított áramért: csak a válaszadók alig negyede nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne akár 5 százalékkal magasabb árat fizetni érte. A megkérdezettek többsége azonban biztosan nem lenne hajlandó a többletköltség megfizetésére.

A világ a zöld felé halad

A szakértői előrejelzések szerint akár 60 százalékkal is nőhet 2016-ban az úgynevezett zöld kötvények kibocsátásának száma a tavalyi évhez képest, amit az idei első negyedéves kötvényprogramok száma igazolni is látszik. 2016-ban eddig 16,9 milliárd dollár értékben bocsátottak ki zöld vállalati papírokat a cégek világszerte. Cikkünk folytatását itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG