3p

Az elmúlt órák történései röviden.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 21. század legsikeresebb állami vezetője - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap a németországi Aaachenben a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén. A konzervatív politikus a díjazottat, azaz az ukrán államfőt és az ukrán népet méltatva kiemelte, hogy Volodomir Zelenszkij "Ukrajna hőse és Európa példaképe". Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni háborúja "a jó és a rossz örök konfliktusának manifesztációja", Volodomir Zelenszkij pedig a jók oldalának megtestesítője.
     
  • Az ukrán erők több mint tíz orosz állást foglaltak el vasárnap a Donyeck megyei Bahmutnál - közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegramon.
     
  • Franciaország újabb könnyű harckocsikat és páncélozott járműveket ad az ukrán hadsereg számára, illetve az ezeket használó katonák kiképzését is vállalja - ez a francia és az ukrán elnök találkozója után derült ki.
     
  • Zelenszkij megköszönte Németország támogatását, hiszen a legnagyobb katonai segélycsomagot kapták.
     
  • Zelenszkij németországi látogatása során Károly-díjat kapott az Európáért tett szolgálataiért.

    Rangos díjat kapott Zelenszkij.  Fotó: president.gov.ua
    Rangos díjat kapott Zelenszkij. Fotó: president.gov.ua

     
  • Oroszország közlése szerint két katonai parancsnok vesztette életét Kelet-Ukrajnában az ukrán támadások visszaverése közben.
     
  • Marcon szerint Oroszország geopolitikailag már elvesztette a háborút.
     
  • Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint az orosz erők jelentősen gyengültek a háború kezdete óta, a csapatok többnyire rosszul képzett, mozgósított tartalékosokból állnak és egyre inkább elavult felszerelésekre támaszkodnak. Sok egység erőtlen állapotban volt.
     
  • Jevgenyij Prigozsin, a Wanger-csoport vezetője felajánlotta az orosz csapatok helyzetének felfedését az ukrán kormány előtt - jelentette vasárnap a Washington Post amerikai hírszerzési dokumentumokra hivatkozva. A lap szerint Ukrajna elutasította az ajánlatot.
     
  • Az oroszok azt állítják, hogy 500 millió dollár értékű lőszert tartalmazó raktárat sikerült szombaton felrobbantaniuk az ukrajnai Kmelnicki városa mellett. Azt is állítják, hogy a robbanás után megnőtt a gammasugárzás a környéken, ami azt jelezheti, hogy az újonnan megérkezett gyengített urán-tartalmú lőszerek is a levegőbe repültek.
     
  • Állítólag a NATO nagyszabású segítségnyújtást kínál majd Ukrajnának, de nem támogatja Kijev tagság iránti kérelmét a júliusi litvániai csúcstalálkozón. Az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal ellentétben Németország továbbra is Ukrajna csatlakozásának fő ellenfele. Berlin úgy véli, hogy egy atomhatalommal totális konfliktusban érintett ország távolról sem jó NATO-tagjelölt.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG