1p
A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az autók, amelyekben három ember ül, használhassák a buszsávot
A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az autók, amelyekben három ember ül, használhassák a buszsávot. Tarlós István (Fidesz-KDNP) ezt a kezdeményezését a Budaörsi úti buszsáv megszüntetéséről tartott csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be.

Mint mondta, nyilvánvaló műszaki hibát okoz az, hogy a buszsáv megnyitását is magában foglaló beruházás még nem készült el, a buszsávot idő előtt helyezték forgalomba, s emiatt dugók alakultak ki. A KRESZ módosításával egyidejűleg felülvizsgálják a beruházás műszaki tartalmát is. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester közölte: az uniós projekt műszaki tartalmának megváltoztatása azt okozhatja, hogy vissza kell fizetni a kapott 100 milliós támogatást. A hivatal azt is vizsgálja, hogyan fordulhatott elő az idő előtti forgalomba helyezés.
   
Tarlós István a hozzá intézett nyílt levelekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a főváros vezetésének figyelembe kell vennie budapesti érdekeket, de ez nem vidékellenességet jelent, ezért az "ismertségnövelő és bátorságfejlesztő kirohanásokat" nem akarja kommentálni. A főpolgármester kitért arra, hogy a budapesti közlekedési lámpák hangolását is felülvizsgálják, mert a lámpaprogramok sok helyen nem megfelelőek, több kereszteződésben nincsenek a lámpák egymással összehangolva.
   
Cser-Palkovics: gyors és bátor döntés
Együttműködést ajánl Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere Tarlós István főpolgármesternek az agglomerációs forgalom és a fővárosi tömegközlekedés problémáinak megoldására – ez derül ki a fideszes polgármester által írt, az MTI birtokába jutott csütörtöki levélből.

A dokumentumban Cser-Palkovics András köszönetet mondott azért a "gyors és bátor döntésért", amellyel Tarlós István (Fidesz-KDNP) csütörtök reggel felfüggesztette a Budaörsi úti buszsáv működését. A politikus felajánlotta székesfehérvári szakemberek segítségét is a probléma megoldására.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: csütörtökön a déli óráktól az autósok már használhatják a Budaörsi úti buszsávot, letakarják a táblákon az erre vonatkozó jelzést, az aszfalton áthúzták a "BUSZ" feliratot, és a rendőrök is segítenek az ott közlekedőknek.
   
Közlése szerint a beruházásnak további két eleme van: a Budaörsi út egy másik szakaszán és a Hegyalja úton is buszsávokat fognak kialakítani, de ezt már új sáv építésével. Eredetileg nem akartak P+R parkolót építeni, de most, hogy felülvizsgálják a műszaki tartalmat, ezt is figyelembe veszik.
   
Hozzátette: korábban nem készült forgalmi szimulációs vizsgálat, ezt most pótolni fogják. Az érintett szakaszokon olyan videós lámparendszer lesz, amely érzékeli, hogy mekkora dugó alakul ki, és ennek figyelembevételével állítja át a lámpa programját.
   
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn alakított ki buszsávot a Budaörsi úton, az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán a belváros felé vezető oldalon a Nagyszőlős utcai csomópontnál. Emiatt az autósok csak egy sávban haladhattak ezen a szakaszon, ezért jelentős torlódások alakultak ki. A beruházás egy uniós projekt keretében valósult meg, amelyet még 2008 decemberében egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

Előzmények
   
Vitézy Dávid szerda este az MTI-nek elmondta, a projekt célja az, hogy a belvárosból a dugót oda helyezzék, ahol az kevesebb embert zavar, és a közösségi közlekedést előnyben részesítsék. Elismerte, hogy az elmúlt napokban fennakadások voltak a Nagyszőlős utcai csomópontban, ugyanakkor hozzátette, a Hegyalja úton akadálymentesen lehetett haladni.
   
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere szerdán nyílt levelet írt a főpolgármesternek, ebben a kialakult dugók miatt élesen kritizálta a Budaörsi út megváltozott forgalmi rendjét. A Levegő Munkacsoport és az LMP szerdán közleményben üdvözölte a buszsáv kialakítását, de a párt megjegyezte: a bevezetésre "kapkodva és elnagyoltan került sor."
   
Budaörs polgármestere tárgyalásokat kezdeményezett a BKK-val a kialakult helyzet miatt. Wittinghoff Tamás (független) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, a főpolgármesterhez intézett nyílt levelében azt írta: az intézkedéssel olyan, régen látott dugókat generáltak, amelyek megkeserítik az agglomerációban élők mindennapjait.

Az MSZP vizsgálóbizottságot akar

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi MSZP-frakció, mert szerintük "a legkevésbé sem megnyugtató" Tarlós István főpolgármester indoklása a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetésének felfüggesztése ügyében. Bihary Gábor, a párt fővárosi frakciójának tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha valamilyen műszaki probléma miatt kellett felfüggeszteni a buszsáv működését, akkor ebből az is következik, hogy az problémásan működött az elmúlt három napban, akár veszélyes is lehetett. Ezt mindenképpen tisztázni kell a következő időszakban – tette hozzá.
    
Az MSZP-s képviselő úgy fogalmazott: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros vezetése "megdöbbentő politikai dilettantizmusról tett tanúbizonyságot, előkészítetlen intézkedéssel katasztrofális állapotokat idézett elő" az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán. Közölte azt is, hogy az elmaradt tájékoztatás miatt "lehetetlen helyzetbe hoztak sok ezer embert, akiknek esélyük sem volt felkészülni a változásra, munkahelyükről elkésve a dugóban várakoztak".
       
Bihary Gábor üdvözölte a főpolgármester felfüggesztésről szóló bejelentését, ugyanakkor megjegyezte: sajnálatosnak tartja, hogy három napnak kellett eltelni a döntésig. A politikus szerint szükség van további buszsávok kialakítására, de nem így, ezért felszólította a BKK-t: azonnal cselekedjen a megoldás érdekében azokon a helyeken, ahol további buszsávot akarnak kialakítani.
       
A szocialista politikus kitért arra: amikor 2008-ban az előző közgyűlés egyhangúlag elfogadta a buszsávról szóló előterjesztést, akkor kiegészítő intézkedéseket is megfogalmaztak. Az MTI kérdésére kifejtette: a Budaörsi úton például forgalomfüggő jelzőlámpát kellett volna elhelyezni a kialakítást megelőzően, elsősorban a Hegyalja úton, de a környező utcákban is.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG