1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. A költségvetést is megszavazhatják együtt
Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, a korábbinál nagyobb esélyt lát arra, hogy a költségvetéshez megszerezzék a liberálisok támogatását.

A pártelnök-kormányfő szerint az SZDSZ most éppúgy a politikájának átgondolására kényszerül, mint a kormány, és az ellenzék többi pártja is. Gyurcsány Ferenc szerint a költségvetés fontos számainak "egyikén-másikán" változtatni kell. Mint mondta, az elmúlt napokban világszerte felismerték, hogy a gazdaság nem a nyáron feltételezett pályán fog haladni. Úgy látja, a válság hatással lesz a növekedésre, az inflációra, az árfolyamra és a bérekre is.

A kormányfő szerint a történtek után át kell gondolni, mit lehet tenni az adórendszerben és az állami kiadásokban. Azt hangoztatta, hogy ebben a helyzetben fontos lenne a pénzpiaci szereplők, a munkaadók, a munkavállalók, a parlamenti pártok együttműködése. Közölte, morális kötelességnek tartja a szombati kongresszus megtartását, mert a kisebbségi kormány irányítására fölhatalmazást kell kérnie pártjától. Jelezte, ő már fél évvel ezelőtt is azon volt, hogy legyen kongresszus, de akkor az elnökségben még nem volt meg ehhez a többsége.

Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon!

Mint mondta, a kongresszuson a küldöttek dönthetnek abban, mit akarnak; kisebbségi kormányzást, előre hozott választásokat, vagy meg akarnak nevezni egy olyan jelöltet, akinek a többség létrehozására nagyobb esélye van, mint neki.

Gyurcsány Ferenc elmondta, a kongresszuson arról fognak beszélni, hogy "a világban zajló zűrzavarban" miként tudják a helyzetet rövid távon stabilizálni, továbbá arról: hosszabb távon mi az az irány, amely megőrzi a liberálisok reformszándékát és ugyanakkor az MSZP szociális elkötelezettségét is.

Úgy fogalmazott, nincs egyetlen, nagy hatóerejű pirula a komoly társadalmi bajokra. Súlyos tévedésnek mondta, hogy az adócsökkentés minden kihívásra válasz, mert az nem felel például arra, hogyan jutnak munkához azok az aktív korúak, akik ma nem dolgoznak.

Gyurcsány Ferenc kifejtette azt is, véleménye szerint a megfigyelési ügy a magyar politikai és gazdasági élet nagyon befolyásos szereplőiről, és a politikai és gazdasági élet fundamentumairól szól. A kormányfő szerint ezért nem szabad megalapozatlanul vádaskodni, de mint fogalmazott, nincs az a magas tisztség, nincs az a befolyás, barátság, ami alapján bárki is érinthetetlen lenne.

Nem lesz adócsökkentés: ez Gyurcsány ajánlata
Hét ponttal megy a Fidesz Gyurcsányhoz
Járai: Most azonnal pénz kell a gazdaságba!


Népszabadság

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG