1p
Németország 20 éve történt újraegyesítése óta az idei második negyedévben bővült a legnagyobb mértékben a német gazdaság
Németország 20 éve történt újraegyesítése óta az idei második negyedévben bővült a legnagyobb mértékben a német gazdaság

Az április-júniusi időszakban 2,2 százalékkal nőtt Németország bruttó hazai terméke az előző negyedévhez képest, és 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a német statisztikai hivatal.

Elemzők ennél jóval kisebb, negyedéves szinten 1,4 százalékos, éves összevetésben 2,6 százalékos bővülésre számítottak.

Az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága négy negyedéven át tartó visszaesés után a tavalyi második negyedévben emelkedett ki a második világháború óta a legmélyebbnek számító recesszióból, 2009 egészét tekintve azonban így is 4,9 százalékkal csökkent a GDP.

A 82 millió lakosú országban főként az export és a beruházások húzták ki a gazdaságot a válságból, és a második negyedévi rekord bővülés is főként ennek a két tényezőnek a hatása, ugyanakkor a belső - lakossági és közösségi - fogyasztás is hozzájárult a növekedéshez, amely az ország nyugati részének, az egykori NSZK történetét tekintve 23 éves, 1987 tavasza óta nem tapasztalt nagyságú volt.

A beruházások növekedését az időjárás is segítette; a hosszú, kemény tél miatt számos építkezésen hónapokig állt a munka, és csak a késői tavasszal, a második negyedévben lehetett ismét dolgozni.

A vártnál erőteljesebb német gazdasági növekedés hírére a forint is erősödésnek indult, a reggeli 280-as szintről rövid idő alatt 278.60-ig erősödött a kurzus az euróval szemben.

Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron!

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG