2p
A köztársasági elnök lehet, hogy nem írja alá a héten elfogadott MNB-törvényt.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni azt a törvényt, amellyel ellehetetlenítenék az MNB közpénzfelhasználásának ellenőrzését.

A Magyar Nemzeti Bank alapítványaihoz érkező pénz innentől nem közpénz - ezt szavazta meg a héten az az Országgyűlés 118 tagja, tehát innentől nem nyilvánosak az alapítványok szerződései, nem derül ki, hogy mire mennyit és kinek fizetett a jegybank.

Matolcsy többet kapna

A beadványban úgy indokolták a módosítás szükségességét, hogy „az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét", tehát nem kell alkalmazni az információszabadságról szóló törvényt, ha éppen egy magyar állampolgár kikérné ezeket az adatokat.

A héten elfogadták a jegybankelnök fizetésére vonatkozó javaslatot is: Matolcsy György 2,5 millió forint helyett 5 milliót kapna havonta, de emelik az alelnökök, a felügyelet elnökének és a Monetáris Tanács tagjainak bérét is.

Kiállja a próbát vagy nem?

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik szerint a jegybanktörvény elfogadott módosítása kiállja az alkotmányosság próbáját. A napilap információi szerint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke úgy látja, nem állja ki az alkotmányosság próbáját, a javaslattal kapcsolatban megjegyezte: alkotmányossági aggályokat vet fel, szembemegy a bírósági és hatósági gyakorlattal.

Péterfalvi hosszú levélben taglalta aggályait Gulyás Gergelynek. Értesüléseink szerint Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni a jegybanktörvény módosítását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG