4p
Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében Budapesten.
. Áder János köztársasági elnök és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen. MTI/Koszticsák Szilárd

Áder János leszögezte: a magyarok sok álmából - demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság - valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára.

A szabadság magvai

Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket, mondta az államfő.

Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni, tette hozzá.

A köztársasági elnök leszögezte: a katonákon is múlik,

hogy hazánk olyan maradhasson, amilyennek Szent István megálmodta, amilyennek több mint ezer év magyarjai megtartották: hogy szabad, erős, független, európai ország lehessen.

Közölte: az ünnepnapok arra is intenek minket,

ne felejtsük, milyen sok közös erőfeszítésünk van mindabban, ami ma már természetes számunkra, hogy szabadságban élünk.

Kohlt idézte

A néhai német kancellár, Helmut Kohl szavait idézve kijelentette: a magyarokat "mély szabadságvágyuk" teszi értékessé Európa számára.

Magyarországnak szüksége van Európára, de Európának is szüksége van Magyarországra

- idézte Helmut Kohlt az államfő, hozzátéve: "ez ma sincs másként".

Magyarság és európaiság

Magyarságunk és európaiságunk több mint ezer esztendeje összetartozik - jelentette ki Áder János. Az államfő azt mondta: harminc év után emlékezni kell március 15. első, félelem nélküli megünneplésére, az '56-os forradalmárok újratemetésére, a keletnémet menekültekre, a Magyar Távirati Iroda tudósítására, amelyben először nevezhette ismét Szent István ünnepének augusztus 20-át.

1989-ben "olyan országot teremtettünk, amelyet mindenestül a magunkénak mondhatunk", jogrendjét, intézményeit, írott és íratlan szabályait, hagyományait - jelentette ki a köztársasági elnök.

1989 megtanította nekünk, hogy a szabadság nem ölünkbe pottyanó ajándék, hanem a közös munka gyümölcse

- fogalmazott.

Polgári demokrácia

Áder János szerint harminc év után joggal lehetünk büszkék

az aprólékos, kitartó munkára, ahogy tégláról, téglára bontottuk le a hazugság birodalmát, hogy helyén polgári demokráciát építsünk.

A honvédtisztjelöltekhez szólva az államfő azt mondta: a legtöbben 1989 után születtek azok közül, akik most ünnepélyesen esküt tesznek, tehát "fiatalabbak a visszaszerzett magyar szabadságnál".

Megvédik a hazát

Büszkén viselhetik azt a magyar címert, amely a "Szent Koronával hirdeti, hogy a mi történelmünk egy bátor királlyal kezdődött" - közölte.

Katonai esküjük arról szól, hogy a hazát az életük árán is megvédik - tette hozzá az elnök, kiemelve, hogy az élet árán is vállalt hűség a ragaszkodás végső bizonyítéka.

Áder János felidézte, hogy a tisztjelöltek elődei közül sokan vállalták Vörösmarty Szózatának parancsát az elmúlt századok során: "Itt élned, halnod kell".

A jobb kor bizodalma

Hozzátette, hogy a Szózatban a "jobb kor" bizodalma is ott van. Azé a koré, amikor már nem kell meghalni a szabadságért, de élni és dolgozni annál inkább kell érte - jelentette ki az államfő, kiemelve:

ezért a jobb korért küzdöttünk 1989-ben, ennek feltételeit teremtettük meg az elmúlt harminc esztendőben.

"Ennek a megőrzését kérjük most önöktől" - szólt a honvédtisztjelöltekhez az államfő, hozzátéve: a "jobb kor", a szabadság kora, közös életünk biztonsága az ő munkájától is függ.

Áder János hangsúlyozta:

hála első királyunknak és az őt követőknek, hála mindazoknak a magyaroknak, akik szabadságot és biztonságot teremtettek ebben a hazában.

Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott:

csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani, (...) a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, s annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG