3p

Az afrikai kontinens vált a terrorizmus egyik melegágyává, a globális biztonsági helyzet romlása pedig tovább erősíti a terrorszervezeteket - állapították meg szakértők helyi idő szerint kedden az ENSZ terrorizmussal foglalkozó panelbeszélgetésén.

A résztvevők kiemelték: 2022-ben a terrorcselekmények áldozatainak felét a szubszaharai régióból jelentették, jóllehet az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, valamint a nekik hűséget fogadó kisebb csoportok világszerte aktívak. A beszélgetésen kitértek a szélsőjobboldali terrorizmusra is, amely a meghívottak szerint elsősorban Észak-Amerikában, Európában, valamint az ázsiai-csendes-óceáni térségben erősödött. A megbeszélésen felhívták a figyelmet arra, hogy a romló globális biztonsági helyzet miatt nem csupán a terrorfenyegetettség erősödött, hanem a szélsőségesek egyre modernebb technológiához - köztük drónokhoz, mesterséges intelligenciához - is hozzáférnek.

A panelbeszélgetésen - melyen hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát - az ENSZ szakértői mellett részt vett az Interpol nemzetközi rendőri szervezet több magas rangú munkatársa, valamint az Egyesült Államok, Oroszország és Katar több terrorelhárítója, illetve a Google stratégiai hírszerzésért felelős vezetője.

Az Iszlám Állam zászlója. Fotó: Depositphotos
Az Iszlám Állam zászlója. Fotó: Depositphotos

A megbeszélések hétfői megnyitóján António Guterres ENSZ-főtitkár kiemelte: rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közösség a terrorizmus alapvető okait, például a globális szegénységet és a súlyos emberi jogi jogsértéseket is megszüntesse. A szakértők Afrikával kapcsolatban név szerint kitértek a 2011-ben káoszba süllyedt Líbiára, ahonnan - a hatóságok tehetetlensége folytán - rengeteg fegyver és külföldi zsoldos jut a Száhel-övezet országaiba, valamint Szudánba is. Igor Szirotkin, Oroszország terrorelhárító hivatalának vezetője arra figyelmeztetett: nem zárható ki, hogy az Iszlám Állam "kalifátusa" Afrikában születik újjá.

Mutlak al-Kahtáni, Katar delegáltja leszögezte: a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell a fekete kontinensen folytatott terrorelhárító tevékenységre fordítania. Gregory Hinds, az Interpol terrorelhárító ügyosztályának vezetője aláhúzta: az al-Kaida és az Iszlám Állam, valamint az őket utánozni igyekvő kisebb csoportok riasztó gyorsasággal növelik támadásaikat a Közel-Keleten, valamint Észak-Amerikában és Európában is.

Mind Hinds, mind pedig Guterres figyelmeztettek a szélsőjobboldali terrorizmus veszélyeire, a főtitkár pedig rámutatott, hogy a neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakat több országban már kiemelt nemzetbiztonsági kockázatként kezelik. Hálid Hijari, az ENSZ közel-keleti és ázsiai-csendes-óceáni térségéért felelős főtitkárhelyettese elmondta: több, korábban enyhülésnek induló nemzetközi konfliktus az utóbbi években felerősödött, a fellángoló polgárháborúk pedig a nemzetközi stabilitást is veszélyeztetik, és az így kialakult helyzet kedvez a különböző fegyveres csoportok, köztük terroristamozgalmak megerősödésének is. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG