2p
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma hozza nyilvánosságra az államháztartás első öt havi végleges adatait.

Az NGM június elején az előzetes adatok alapján közölte: az államháztartás központi alrendszere jelentős, 269,4 milliárd forintos többlettel zárt májusban.


A nemzetgazdasági tárca indoklása szerint a 269,4 milliárd forintos többlet elérésében fontos szerepet játszott, hogy a május eleji munkaszüneti napok miatt a költségvetés a bér- és családi juttatásokat már április végén átutalta. Az adó- és adójellegű bevételek növekedésének is köszönhető igen jelentős költségvetési többlet tükrözi a gazdasági növekedés felfutását.

Így már csak az éves terv 69,2 százalékánál járunk

A központi alrendszer I-V. havi hiánya 681,7 milliárd forint volt. Az egész évre tervezett hiány 984,6 milliárd forint - a hiány tehát az éves terv 69,2 százalékán állt, míg az előző hónapban még 97 százalékon állt a mutató.  A rengeteg egyedi, illetve évről évre változó lefutású tétel (pl. kamatfizetés, állami beruházások) miatt az évközi hiányszámnak nincs igazán információtartalma. Annak érdekében, hogy értékelni lehessen az államháztartás évközi helyzetét, az egyenleg helyett az egyes tételek részletes vizsgálatára van szükség.

Az NGM közlése szerint az idei első öt hónapban a központi költségvetés 817,3 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 109,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,3 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az elmúlt év első öt hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 559,4 milliárd forint volt. Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 2013. májusában 30,8 milliárd forint volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG