3p
Az előzetes adatok szerint 2013 első kilenc hónapjában 66 028 gyermek született, 3,0 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 94 265 halálozás 3,4 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–szeptemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 28 237 fő volt, 1248-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.

2013 első kilenc hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.

A születésszám hat hónapban elmaradt az előző évitől, júniusban és júliusban valamivel több gyermek született, majd szeptemberben ismét kismértékű 0,5 százalékos emelkedés volt tapasztalható az egy évvel korábbi születésszámhoz képest. Összességében 2013 szeptember végéig 66 028 gyermek született, 2 027-tel, 3,0 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában.

Augusztusban sokan házasodtak

A halálozások száma hét hónapban csökkent, két hónapban, júniusban és szeptemberben viszont enyhén emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Különösen a február–márciusi és a júliusi visszaesés volt számottevő, az előbbi átlagosan 7,2, az utóbbi 6,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év első kilenc hónapjában 3,4 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ez az előző évihez képest 3 275-tel kevesebb halálozásból adódott.

A házasságkötések havonkénti száma változóan alakult; négy hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb házasságot regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb emelkedés augusztusban történt, amikor közel 11 százalékkal több házasságot kötöttek, míg szeptemberben 10 százalékot meghaladó csökkenés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. 2013 szeptember végéig összességében 30 630 házasságot anyakönyveztek, 225-tel, 0,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Lassult a lakosság fogyása

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 12,7 halálozás jutott, előbbi 0,3, utóbbi 0,4 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint 2012 hasonló időszakában. Az év első kilenc hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 4,1 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest.

A halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,0 ezrelékről 3,8 ezrelékre mérséklődött, ami a 2012. január–szeptemberi 29 485-tel szemben 2013 első kilenc hónapjában 28 237 főt jelentett.

Az Alföldön lassult leginkább a fogyás

A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben csökkent. A legjelentősebb születésszám-csökkenés Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon következett be (4,9, illetve 4,7%), Észak-Alföldön és Dél-Alföldön pedig a legkisebb (0,9 és 0,3%). A halálozások száma legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, legkevésbé pedig Közép-Dunántúlon mérséklődött. (6,2, illetve 0,5%).

Mindezek következtében 2013 első háromnegyed évében a természetes fogyás üteme négy régióban mérséklődött, háromban pedig tovább növekedett. Az enyhébb születésszám-csökkenés és a jelentősen visszaeső halálozások következtében Észak-Alföldön és Dél-Alföldön 13,0, illetve 14,1 százalékkal mérséklődött a természetes fogyás üteme, míg Közép-Dunántúlon főleg a születésszám nagyobb arányú visszaesése miatt számottevően növekedett (10,0%). A házasságkötések száma négy régióban emelkedett – a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon (4,5%) – három régióban pedig visszaesett. A legjelentősebb csökkenés Észak-Magyarországon volt (2,9%).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG