1p
Szlovákia számára két évtized sem volt elegendő arra, hogy lakosságának átlagos életszínvonala utolérje Csehországét - közölte Eva Sadovská, a Postová banka elemzője a pénzintézet aktuális analízisére hivatkozva az MTI-vel.

A Postová banka elemzője statisztikai adatokra hivatkozva megállapítja: bár Szlovákiában az életszínvonal folyamatos közeledést mutat az EU-s átlaghoz, a két ország különválása óta a szlovák és a cseh életszínvonal közötti különbségek nem tűntek el. Eva Sadovská rámutatott: míg a szlovák átlagpolgár - az egy főre jutó GDP vonzatában megállapított - vásárlóereje 2011-ben csak az EU-s átlag 73 százalékát tette ki, addig az átlag cseh polgár esetében ez az arány elérte a 80 százalékot. A két ország közötti különbségek megmutatkoznak az átlagbér tekintetében is. Míg Csehországban a tavalyi évben 994 eurót tett ki az átlagbér, addig Szlovákiában ennek közel 80 százaléka, 786 euró volt.

Szlovákiában jelentősen hosszabb ideig tartott az a folyamat is, amelynek során a reálbérek elérték az 1989-es szintet. Míg Csehországban az átlagbér alapján számított vásárlóerő 1996-ban érte el a rendszerváltás előtti értéket, addig ez Szlovákiában csak 2007-ben következett be. Az életszínvonal alakulását befolyásoló faktorok között az elemzés kitér arra is, hogy milyenek a két ország lakosságának átlagos lakhatási körülményei. Ennek kapcsán rámutat: Szlovákiában a lakosság 40,1 százaléka él zsúfolt körülmények között, Csehországban pedig ez az arány csak 22,5 százalék. Az elemzésből az is kiderül, hogy míg a szlovákiai átlagpolgár 1793 órát dolgozik átlagban évente, cseh szomszédja mindössze 1774 órát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG