5p

Főszerepben egyrészt a pultnál való sörözés, másrészt az egyéni belátás és felelősségérzet.

A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól.

  • A kormány által kidolgozott, négy lépésből álló nyitási terv utolsó mozzanataként hétfőtől megszűntek az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt.
  • Ugyancsak megszűntek a résztvevők létszámára érvényes korlátozások egyes szertartásokon, például esküvőkön és temetéseken, emellett minden olyan létesítmény megnyithat, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott.
  • Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithatnak ki először.
  • Megszűnt az a korlátozás is, amelynek alapján eddig az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelés és felszolgálás volt lehetséges, a bárpultoknál nem lehetett fogyasztani.
  • Hétfőtől védettségi igazolásokat sem kell felmutatniuk azoknak, akik e létesítmények belső, zárt helyiségeibe kívánnak belépni.
  • Nem kötelező immár a maszkok viselése sem az üzletekben, a vendéglátóhelyeken, az iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön.
  • E jogi kötelezettséget ugyanakkor felváltotta egy olyan kormányzati útmutatás, amely javasolja a maszkok további viselését zárt, zsúfolt helyeken, ahol olyanok kerülhetnek kapcsolatba, akik nem találkoznak egymással napi rendszerességgel.

Hétfői nyilatkozatában a Downing Street is hangsúlyozza, hogy az eddigi jogi kötelmek helyébe olyan útmutatás lép, amely az egyéni ítélőképességre és felelősségérzetre helyezi át a hangsúlyt. A londoni kormányfői hivatal megfogalmazása szerint továbbra is elvárás, hogy az emberek vigyázzanak magukra és másokra.

A kormány az eredeti, június 21-i időpontról halasztotta négy héttel későbbre, vagyis hétfőre az angliai jogi korlátozások megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével.

Boris Johnson egy maszknélküli pillanatban, 2020. októberében. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)
Boris Johnson egy maszknélküli pillanatban, 2020. októberében. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

A Downing Street hétfői ismertetése szerint a halasztás négy hete alatt csaknem 8 millió első és második dózist adtak be Angliában a koronavírus elleni vakcinákból, a felnőttek több mint kétharmada mindkét oltási adagot, a 25 évnél fiatalabbak csaknem 60 százaléka legalább az első dózist megkapta, és minden felnőttnek van már lehetősége időpontot foglalni az oltás beadására.

A miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta: várhatóan folytatódik a koronavírus-fertőződéses esetek számának növekedése, de az oltási kampány jelentősen meggyengítette a kapcsolatot a fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulása és a Covid-19 betegség okozta halálozások között.

A Downing Street idézi az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) vizsgálati adatait, amelyek szerint a brit oltási kampányban legnagyobb számban alkalmazott két vakcina, a Pfizer-BioNTech és az Oxford-AstraZeneca két oltási adag beadása után 96 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulását a delta koronavírus-változat okozta fertőzések esetében is.

A korlátozások felszámolásáról szóló brit kormányzati döntést számos orvosi szervezet erőteljesen bírálta az utóbbi időszakban, mindenekelőtt azzal az érvvel, hogy Nagy-Britanniában emelkedik a fertőződések száma, és ha ez akadálytalanul folytatódik, az növeli az új koronavírus-változatok megjelenésének kockázatát is.

Boris Johnson a hétfői nyitás alkalmából közzétett videóüzenetében ugyanakkor helyénvalónak nevezte a döntést, mondván: ha a kormány ezt a lépést nem most teszi meg, akkor az őszi-téli hónapokban kellett volna megnyitni az országot, amikor a hideg időjárás kedvez a vírus terjedésének. Johnson hangsúlyozta: a későbbi nyitással elveszne a héten kezdődő iskolai vakáció nyújtotta lehetőség is a fertőzések terjedésének megtörésére. "Ha most nem nyitunk, azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy nyitunk-e valaha is. Most jött el a megfelelő pillanat" - fogalmazott a kormányfő.

Boris Johnson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyitást óvatosan kell végrehajtani, mivel a vírus még mindig jelen van, és a delta variáns rendkívül fertőző. Óriási megkönnyebbülésre ad okot az, hogy az oltási kampány most már kétséget kizáróan igen jelentősen meggyengítette a kapcsolatot a koronavírus-fertőzések, valamint a súlyos megbetegedések és a halálozások között - emelte ki a brit miniszterelnök. Johnson éppen ezért kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel, és adassa be magának a vakcinát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG