1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt. A növényi termékek között az előző év azonos időszakához képest közel 20 százalékkal csökkent a gyümölcsök termelői ára.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gabonafélék ára 2012 negyedik hónapjában 8,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos időszakában. A búza és a kukorica ára az előző hónaphoz mérten kissé emelkedett, így az előbbi termék ára 55 200 forint, az utóbbié 50 800 forint volt tonnánként.

A gyümölcsök ára közel 20 százalékkal csökkent

A gyümölcsök árindexe áprilisban 19,9 százalékkal mérséklődött, bár itt döntő súlya a tárolt almának volt, más hazai termelésű gyümölcsöt nem értékesítettek ebben az időszakban. A gyümölcsökhöz hasonlóan a burgonyából is csak a tavalyi termés volt a piacon, ára felére csökkent az előző év negyedik hónapjához képest.

A vágóállatok termelői ára 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha ára 12,2 százalékkal, a vágósertésé 22,5 százalékkal nőtt 2011 áprilisához képest. Az utóbbi termék ára így is elmaradt a 2011. decemberi csúcstól. A vágóbaromfi ára a vágóállatok átlagáránál sokkal kisebb mértékben, 1,6 százalékkal emelkedett.

Egy év alatt 63 százalékkal nőtt a tojás ára

Idén áprilisban az állati termékek ára 10,8 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára az előző hónaphoz mérten kis mértékben csökkent, de így is 3,3 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti árat. Az étkezési tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4 százalékos növekedést mutat.

Az év első négy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal csökkentek. A növények esetében még nem indultak el a betakarítások, de az előző évi termésből még bőven volt raktáron, ezért a tavalyi év január–áprilisához képest, 30 százalékos volumennövekedés mellett, 8,8 százalékos árcsökkenés következett be. Az élőállatok és állati termékek ára a tavalyi 15,2 százalékos növekedés után idén újabb, 13,1 százalékos emelkedést mutat az előző év azonos időszakához mérten.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG