2p

Három év után emelnek árakat, nem csak a lottó drágul.

Egységesen 500 forint lesz a hazai számsorsjátékok alapára az augusztus 3-i sorsolásoktól, két kivételtől eltekintve: a Kenó és a Luxor alapdíja 400 forintra nő. Az új díjszabást követve a nyereményekre fordított összeg is növekszik, átlagosan 25 százalékkal – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Szerencsejáték Zrt.

Az Eurojackpot ára nem változik, hiszen az a mindenkori euró-forint árfolyamtól függ, és nem érinti az ármódosítás a Lutrit sem, mivel annak ára jelenleg is 500 forint.

A közlemény emlékeztet: három éve volt utoljára emelés a számsorsjátékok alapárában, akkor 50 forinttal lettek drágábbak a népszerű játékok és átlagosan 17 százalékkal nőttek a nyeremények.

A mostani emeléssel együtt a nyereményekre fordított összeg ugyancsak növekszik, ám nyerőosztályonként differenciált módon. A nyeremény átlagosan 25 százalékkal növekszik, de egyes esetekben meghaladhatja a 60 százalékot.

A magasabb ár az augusztus 2. utáni sorsolásoktól érvényes. Az első, már új áron megvásárolt szelvények sorsolása a Puttó játékkal indul, ezt követi a többi érintett termék is a szokásos sorsolási napokon és időpontokban. Ennek megfelelően az, aki több sorsolásra érvényes játékot indít, már annyival korábban tapasztalni fogja az árváltozást.

Az első módosított alapdíjjal a július 1-jén 21:30-tól értékesített 5 hetes Skandináv lottó vásárlásakor találkozhatnak a játékosok. Ebben az esetben ugyanis az utolsó hétre (augusztus 5.) érvényes játékot már 100 forinttal drágábban számolják el, így a végösszeg 2000 forint helyett 2100 forint lesz.

Ezt követi időrendben a július 2-án 22 óra után feladott 10 alkalomra érvényes Hatoslottó , ammelynek díja szintén 100 forinttal emelkedik, 4100 forintra, és az ezzel együtt játékba küldött Joker, amely 6 sorsoláson vesz részt, és díja 2400 forint helyett 2500 forint lesz.

Az 5 hetes Ötöslottónál a változás a július 4. 20 óra után játékba küldött szelvények esetében érvényesül először. Ennél a játéknál az 5 hetes szelvények utolsó hétre érvényes játékának alapdíja szintén 100 forinttal kerültöbbe, így összességében 2100 forintot kell fizetni érte.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG