3p
Nem találtak kifogást.

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-ei ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatában.

A túlóratörvény elfogadása. Latorcai János a padsorból vezette az ülést (középen). Előtte sorfalat álltak a fideszes képviselők: Kósa Lajos, Semjén Zsolt, Kicsis Máté, Gulyás Gergely és Rogán Antal.

Ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több mint egynegyede fordult az Ab-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a két törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek. Az indítványban egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést.

Az Ab indítványokat elutasító döntésének indoklásában egyrészt azt emelte ki, hogy a szavazások kifogásolt körülményei nyomán nem sérültek garanciális szabályok, másfelől pedig arra mutatott rá, hogy a képviselők felelősek azért, hogy megfeleljenek - a többi között a személyes közreműködésre vonatkozó - elvárásoknak.

Az Országgyűlés 2018. december 12-i ülésnapján ellenzéki és független képviselők az utat elállva lehetetlenné tették a feljutást az elnöki emelvényre. A házszabályi rendelkezések szövegéből azonban az Alkotmánybíróság szerint nem következik, hogy az ülés csak az elnöki székből vezethető.

Hiába tiltakoztak a munkavállalók

A módosítás eredményeként az eddigi évi 300 óráról 400 órára nőtt a maximális túlórák száma és emellett egy évről három évre növelik a munkaidőkeret elszámolási időszakát. Mivel a módosítást egyéni képviselői indítványként adták be, nem pedig a kormány nyújtotta be, nem volt társadalmi egyeztetés sem – bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint igenis volt. Csakhogy ez kimerült abban, hogy a javaslat benyújtása után tárgyaltak a szakszervezetekkel, javaslataik közül pedig semmit sem fogadtak el.

A kormány egyébként korábban már benyújtott egy hasonló törvényjavaslatot, akkor azonban a munkavállalók ellenállásán elhasalt az ötlet – most viszont keresztülvitték.

A szakszervezetek tüntettek is a javaslat ellen, a "modernkori rabszolgaság" bevezetésének tartják a módosítást. Még a munkaadók is meghökkentek a látszólag semmiből jött ötleten: a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is azt mondta a Privátbankár.hu-nak, nem tartják szerencsésnek, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül dobta be a módosítást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG