3p
Az állam nem viselné a devizahiteles mentés terheit, mindent a bankokra hárítana – reagáltak a bankok a tegnapi bejelentésre - este váratlan aukció volt tőzsdezárás után, most szakad a Mol

A Magyar Bankszövetség tagszervezetei arra törekednek, hogy mielőbb rendezzék ügyfeleikkel az árfolyamrés kérdését – közölte a szervezet a Privátbankárral Varga Mihály tegnap bejelentette, hogy a kormány álláspontja szerint tisztességtelen, hogy a kockázatokat a bankok az ügyfelekre teljes egészében áthárították, így a "becsapott ügyfeleknek" visszajár a pénz, amit az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt kellett kifizetniük.

Varga Mihály beszélt az elévülés kérdéséről is: a kormány ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a még élő szerződések esetében az 5 évnél régebbi követelések is jogosak legyenek. Ebben a kérdésben azonban eltérő az értelmezése a bankszövetségnek. Szerintük egy sok évtizedes, a polgári törvénykezés egyik alapkövét jelentő szabály átértelmezése, átírása olyan kockázatot jelent, amely túlmutat a devizahiteles kérdésen, és valamennyi, nem csak banki szerződés alapját megkérdőjelezi, ráadásul visszamenőleges jelleggel - érvel a bankszövetség.

Ha minden jól megy, karácsonyra az utolsó devizahitel is megszűnik – mondta Varga Mihály a Népszabadságnak adott interjújában. "A cél az, hogy forintosítsunk és tisztességes szerződések jöjjenek létre. Nem változtak az elvárások, a törlesztőrészleteknek érezhetően csökkenniük kell" és nem zárta ki, hogy azonnali kártérítést is kapjanak az ügyfelek. Bár a bankok várható terhét szerinte még nem lehet megbecsülni, úgy véli, hogy nem dőlnek be bankok a devizahitelek rendezése miatt. Kijelentette: a kormányzat célja az, hogy a rendezés az államnak ne kerüljön semmibe.

A részvénypiacra tekintve Varga Mihály tegnapi sajtótájékoztatója nem szerencsés az OTP számára, de így is kis pluszban nyitott.  A Molt azonban lerántotta a tegnap esti váratlan aukció. A Mol alaptőkéjének több mint 4 százalékát kitevő részvénycsomagra kerestek vevőt szerdán este, tőzsdezárás után - írta a Napi Gazdaság. Az aukció szervezője, a Citigroup közlése szerint még szerdán le is akarták zárni az aukciót, amelyben 11 800 és 12 200 forint közötti sávban várták az ajánlatokat. A lap szerint nem tudni, hogy ki lehet az eladója a felkínált több mint 4 millió darab Mol-papírnak.

Miközben a Molt adták, az OTP-t vették, igaz gyorsan tovább is adták: Az OTP Bank javadalmazási politikája keretében ugyanis szerdán Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 9 609 részvényt vett. Bencsik László nem sokáig ült azonban a frissen vásárolt pakkon: még ugyanezen a napon 4 400 forintos átlagáron 9 000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Az ügylet értéke 39 és fél millió forint, Bencsik Lászlónak még ezután is maradt valamivel több mint 14 ezer darab részvénye

Az Egyesült Államokban ma fogyasztási és munkaerő-piaci statisztikákat tesznek közzé, míg Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ kötvényaukciójára érdemes figyelni. A globális hangulatban számottevő változás nem várható, maradhat a bizonytalanság a piacokon.

Kizárólag a kecskeméti gyárban készül majd a Mercedes-Benz új, CLA Shooting Brake nevű kompakt modellje - közölte a cég. A modellt először az év végén mutatják be, piaci bevezetése 2015 első félévében várható. Az új projekttel a cég tovább erősíti kecskeméti telephelyét, ahol már három műszakban folyik a termelés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG